Budapest Főváros Levéltára - Levéltár ismertető 2. (Budapest, 1997)
IV. Nagy-Budapest tanácsi közigazgatása
A levéltárosok és a város történetének kutatói számára mindez természetesen egyértelmű és magától értetődő, de nem feltétlenül az az ügyes-bajos dolgaikat intéző állampolgárok számára, akik a szükséges iratok beszerzése céljából gyakran kényszerülnek a levéltárhoz fordulni. A fentebb vázolt területi (s az ezzel párhuzamosan zajló politikai) változások egyúttal azt is jelentették, hogy Nagy-Budapest közigazgatási apparátusának a városiasodás útján megindult települések nem urbánus jellegű problémáit is meg kell oldania. Legkézenfekvőbb példaként a mezőgazdasági termelés említhető. Új hivatalok jöttek tehát létre, következésképpen olyan jellegű iratanyag is, amilyen a korábbi időszak fővárosi közigazgatásában nem volt. Nagy-Budapest létrehozását 1950-ben a törvényhatósági önkormányzati rendszert felváltó tanácsrendszer bevezetése követte. A két közigazgatási szisztéma közti különbségek elemzése nem feladatunk, de két, az iratanyag jellege szempontjából fontos dolgot meg kell említeni. Az 1940-es évek második felében lezajlott nagy horderejű politikai változások következtében 1949/1950-re megszűnt a helyi önkormányzatok viszonylagos gazdasági önállósága, költségvetési szervként működtek, azaz csak az állami költségvetésből számukra juttatott pénzek és egyéb anyagi javak felett rendelkezhettek. Mind az 1950. évi első, mind az 1954. évi második tanácstörvény értelmében a tanácsok egyszerre voltak államhatalmi, államigazgatási szervek és tömegszervezetek. A szigorúan hierarchikusan építkező rendszert a kettős alárendeltség elve jellemezte, amennyiben azt igazgatási szervek nemcsak saját hatalmi szerveiknek (azaz az illetékes tanácstestületnek) voltak alárendelve, hanem a felettes államhatalmi szerv államigazgatási szervének is. A tanácsok legfőbb igazgatási szerve, a Végrehajtó Bizottság igen kiterjedt (1950-54 között általános helyettesítési) jogkörrel rendelkezett, így gyakorlatilag a mindennapi életben sokszor visszájára fordult a helyzet: államigazgatási szerve rendelkezett államhatalmi szerv felett. Mindezeken túl mind az 1950:1., mind az 1954:X. törvénycikk rögzítette a tanácsok tömegszervezeti jellegét, a Magyar Dolgozók Pártjának (később a Magyar Szocialista Munkáspártnak) vezető, irányító szerepét. Ennek gyakorlati folyományaként az egyes alacsonyabb vagy magasabb rendű pártszervezetek megtárgyaltak tanácsi intézkedési terveket és intézkedéseket, beszámoltattak, véleményt nyilvánítottak és utasítottak. A fentebb vázoltak következtében olyan, jogszabályokban egyértelműen nem rögzített, de a kortárs választott tisztségviselők és alkalmazott hivatalnokok számára világos döntési mechanizmus jött létre, amelyben bármilyen
