Budapest Főváros Levéltára - Levéltár ismertető 2. (Budapest, 1997)

VIII. Gazdasági élet, ipar, kereskedelem, közlekedés

1695-1696). Úgynevezett főcéh volt a budai asztalos, a bábsütő-gyertyamártó, valamint a pesti asztalos, bádogos, kádár, lakatos-sarkantyús-puskaműves, sárgarézműves céh. A budai kéményseprők céhe országos főcéh volt, a tímároké is megalakulásakor (1695) az egész neoacquistica területén. Ezek iratai nyilvánvalóan a fiókcéhek tevékenységére is szolgáltatnak adatot. A céhek az uralkodótól nyert privilégium szerint működtek, választott vezetőik voltak, maguk szabályozták a mesterfelvétel, az inasszegődtetés és a remeklés feltételeit és gazdálkodtak közös vagyonukkal. Közismert, hogy a céhrendszer zártsága, monopolisztikus jellege már a XVIII. században is, de különösen a XIX. század folyamán mennyire akadályozta, illetve torzította az iparfejlődést. Felszámolására és a modern szabályozásra mégis csak a XIX. század utolsó harmadában került sor. 1851-ben már megtiltották új céhek alapítását, a legfontosabb iparok űzését hatósági engedélyhez kötötték. Az 1860ban életbe lépett új iparrendtartás még mindig nem törölte el a céheket, de ajánlotta, hogy alakuljanak át ipartársulattá. Megtiltotta mindkét szervezetnek az iparűzés korlátozását jelentősen csökkentette az engedélyhez kötött iparok számát, lehetővé tette, hogy az iparosok szabadon kereskedjenek a termékeikkel. Valódi változást az 1872:VIII. tc. hozott, kimondva, hogy a törvény életbelépésétől számított három hónapon belül minden céhnek meg kell szűnnie. A szabad ipargyakorlás alanyi joggá vált. A iparosok „közös érdekeik előmozdítása végett" területi, illetve szakmai alapon ipartársulatot szervezhettek vagy a megszűnő céhek közös akarattal, vagyonukat megtartva átalakulhattak. Az ipartársulatok egyetlen komoly jogosítványa, hogy működtethették a békéltető bizottságot, amely az iparosok és segédszemélyzetük közti vitákat volt hivatva „kiegyenlíteni". Alapszabályt kellett alkotniuk, a tagság önkéntes volt, azok is beléphettek, akiknek szakmája nem volt képesítéshez kötve. A törvény értelmében minden önálló iparos tarthatott tanoncot, alkalmazhatott segédeket. A tanoncot kötelező szerződésben rögzített feltételekkel kellett a szakmára megtanítania, iskolázásáról gondoskodnia, majd a tanoncidő elteltével az „igazságos bizonyítványt" kiadnia. Levéltárunkban a céhes- és ipartársulati iratanyag együtt képez egy nagyobb együttest. Ha egy szakmának fennmaradtak céhes és ipartársulati iratai is, azok az átalakulás és folyamatos működés miatt együtt is maradtak. Például a budai asztalos céh ipartársulattá alakulása után is folyamatosan vezette szegődtetési és felszabadítási, valamint segédnyilvántartó könyveit, ugyanígy a budai német szabók, a pesti aranyművesek, a kádárok és a lakatosok is. Vannak ipartársulatok, amelyek-