Budapest Főváros Levéltára - Levéltár ismertető 2. (Budapest, 1997)

VIII. Gazdasági élet, ipar, kereskedelem, közlekedés

1946. december 31-én a nehézipari vállalatok, 1948. január l-jén a pénzintézetek, 1948. március 25-én a száznál több munkást foglalkoztató ipari, kereskedelmi és közlekedési vállalatok, 1949. december 31-én a tíz munkásnál többet foglalkoztató üzemek és a külföldi tulajdonú üzemek államosítását mondta ki a parlament. A fentiek alapján a gazdasági szervek esetében a kapitalista-szocialista perió­dushatár cégenként változó. A főváros gazdasági életében valamennyi vállalkozási forma jelen volt: az egyé­ni vállalat, a társas vállalati formák, mint a betéti és közkereseti társaság, a rész­vénytársaság, a szövetkezet és az állami vállalat. A vállalatigazgatás legfelsőbb szerve, a cégformának megfelelően lehet közgyűlés, esetleg taggyűlés, az igazgató, a cégvezető, illetve az igazgatóság. A végrehajtást koordináló szerv testületi for­mában lehet végrehajtó bizottság, hivatali formában igazgatóság, titkárság, ügy­vezetőség. A gyártás szervezését és irányítását műszaki-termelési, az értékesítést esetenként önálló értékesítési osztályok végezték. Önálló szervezeti egységek vol­tak a személyzeti és munkaügyi osztályok, és a számvitelt végző könyvelés. A szocialista vállalatoknál a részvény társaság ok jogi szervezeti egységcinek irányító­ellenőrző szerepét a minisztériumok vették át. A felelős vezetést az igazgatók, a nagyobb vállalatoknál a főigazgatók, vezérigazgatók látták el. A gyártás és az érté­kesítés lebonyolítása a vállalatok profiljával összhangban létrehozott szervezeti egységekben történt. A szocialista vállalalatokra jellemző szervezeti egység a terv­osztály, a minőségellenőrzési osztály (MEO), az újítási osztály. Az egyes szervezeti egységek legyakoribb iratfajtái: Közgyűlés: meghívók, részvényesek igazoló lapjai, napirendek,jegyzőkönyvek, alapszabály-módosítások, indítványok, felszólalások, közgyűlési határozatok megtámadása, cégbírósági végzések, tőzsdei bejelentések, levelezés, beruházási programok, alaptőke-emelés, részvényügyek, egyesülés, beolvadás, felszámolás, éves jelentés. A közgyűlés előkészítése az igazgatóság, ügyvezető igazgatóság vagy titkárság feladata volt, így a döntés előkészítésének igen fontos, lényeges adatokat tartal­mazó iratait ott kell felkutatni. A közgyűlés iratainál kell megemlítenünk, hogy a gazdasági szervek általában kialakították a jogbiztosító iratok gyűjteményét, az ún. okmánytárat. Ez a gyűjtemény esetenként tartalmaz feudális eredetű jogokat biz­tosító iratokat is. Példa erre a Mannó kereskedőház levéltárának szép nemesi ok-

Next

/
Thumbnails
Contents