Horváth J. András: Budapest Főváros Levéltárának története - Levéltár ismertető 1. (Budapest, 1996)

A levéltár államosítása

vatkoznak a levéltár tudományos intézet voltára („Tudomá­nyos intézet munkatársai vagyunk. Ez megbecsülést jelent, erre akkor vagyunk méltók, ha nagyobb áldozatkészséggel dolgozunk. Vezéreink éjjel—nappal dolgoznak, hogy mi nyu­godtan és békében készíthessük elő az új történetírás számára a forrásanyagot. " 156 ) a levéltárnak önálló tudományos pub­likációi természetesen nem lehetnek. Ennek ellenére a hivatal nem egy munkatársa jelentetett meg közleményeket, például az 1954-től immár a Budapesti Történeti Múzeum kiadásában újraindított Tanulmányok Budapest Múltjából sorozat köte­teiben. A Levéltárak Országos Központja kifejezetten ellenezte, s meg is akadályozta azt, hogy a fővárosi levéltárban valamiféle várostörténeti műhely jöhessen létre, jóllehet több kezdemé­nyezés is volt az ügyben. Még a tanácsrendszer bevezetése előtt, 1949 márciusában vetette fel Gyömrei Sándor és Túróczi Trostler József tör­vényhatósági bizottsági tag Várostörténet-tudományi Bizott­ság létesítését, a főváros múltjára vonatkozó kutatások felka­rolását. Mivel az illetékes ügyosztályvezető is egyetértett a javaslattal, a bizottság később meg is alakult, azonban tényle­ges tevékenységet nem fejtett ki. Hajdú Henrik főlevéltáros a bizottság megalakulásakor levelében kilátásba helyezte, hogy a levéltár munkaprogramját a bizottság elgondolásainak meg­felelően úgy kívánja kidolgozni „...hogy a levéltár munká­jának a várostörténet müvelésében fontos szerepe legyen és a várostörténeti bizottság az egységes irányításban és tervsze­rűségben arra támaszkodhassék". 157 Az eszme a közigazga­tás átszervezése előtt, 1950 áprilisában ismét felmerült a fővá­ros berkeiben, egy Fővárosi Történeti Intézet felállításának ötletével. Ebbe a fővárosi közgyűjtemények mellett a levéltár Törekvés várostörténeti műhely létrehozására 156 BFL XXI. 516. 23/1952. Ív. sz. 157 BFL XXI. 516. 631/1951. december 11. [utólagos iktatás].

Next

/
Thumbnails
Contents