Horváth J. András: Budapest Főváros Levéltárának története - Levéltár ismertető 1. (Budapest, 1996)

Az ostromtól a levéltár államosításáig

a régi tradíciót — még azt is előírta, hogy a főlevéltáros ,,önálló tudományos munkával igazolja a levéltári szaktudományokban való jártasságát, továbbá azt, hogy a főváros történetével irodalmilag is foglalkozott". A törvény a törvényhatósági levéltárak feladatkörének meghatározása során olyan rendelkezést nem tartalmazott, mely a főváros esetében az 1943-as szabályrendeletben felsorolt feladatkörök bármelyikének törlését igényelte volna. Az új szabályzat ezért a feladatkörök vonatkozásában úgy tűnhet, hogy csupán a régi szabályrendelet kiegészítése, amelyet az új törvény tett szükségessé. A törvény azonban tartalmaz két rendkívül jelentős módosítást, amely egyértelműen koncepcionális jellegű volt, s a levéltári gyűjtőkör nagyfokú kiterjesztésével jelentős mértékben előrevetítette, hogy felszámolják a levéltár törvényhatósági hivatali jellegét. Ez a rendelkezés ugyan még tiszteletben tartja a levéltárfenntartók érdekeit, amennyiben nem mond ki iratátvételi kötelezettséget nem törvényhatósági tulajdonú szerv iratanyaga esetében, pusztán a területi elv alapján. Ugyanakkor előlegezi az ilyenfajta fejlődés lehetőségét azzal, hogy a törvényhatósági levéltár a „magánjogi címen... tulajdonába kerülő, úgyszintén a tulajdonossal kötött jogügylet alapján birtokában lévő, vagy később birtokába kerülő, történeti értékű" iratanyagot átveheti. (Ez a rendelkezés tette lehetővé a háborús pusztítások nyomán gazdátlanná vált különféle magánlevéltárak iratainak átvételét is.)

125 A területi elvnek ilyen, civilizált formájú jelentkezése ekkor még komoly gondokat nem okozott a levéltár vezetésének, mivel csupán lehetőségként vetődött fel. Ami azonban már az iratanyag tulajdonlásán alapuló korábbi és még akkor is érvényes logika alapján hozott rendelkezés révén is komoly megpróbáltatás elé állítja majd a 125 1947:XXI. tc. 20. §. (2) bek. és a vonatkozó miniszteri indoklás.