Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének hazai levéltári forrásai (Budapest, 1987)

Szakály Ferenc: Történeti bevezető

is Kecskemét saját hagyományos bevételi forrásaiból (a vadszámadóból, a tizedekből, a regáléjövedelmekből) fedezte elviselhetetlenül magasnak tűnő kiadásait, s hitelekért is elsősorban a helyi egyházakhoz és saját polgáraihoz (Kecskemét v. lt. Adólajstromok), - vagyis: saját kiaknázatlan erőtartalékaihoz — fordult. Vajon nem az következik-e ebből, hogy a török uralmat túlélt települések messze teherbíróbbak voltak, mint amilyeneknek eddig képzelni mertük volna azokat? Történetírásunk mindeddig széles ívben megkerülte azt a kérdést, hogy a felszabadító háború következtében vitathatatlanul megnövekedett terhek hogyan viszonyultak a magyar társadalom tényleges teherbíróképességéhez. Beérte a korabeli panaszlevelek és a rendi szervek által készített — meglehet: célzatos — összesítések adatainak idézésével, s nemigen vizsgálta, hogy azok megfelelnek-e a valóságnak. Az erős gazdasági és szociális érzékkel megáldott Kollonich Lipót, - beleszámítva a hadbiztosok, katonatisztek és közkatonák zsebébe vándorolt összegeket is — ezek Borsodban 1683 és 1689 közt 48 000 forintra rúgtak (Borsod m. Közgy. jkv.) -, 1685-ben 4 798 000, 1686-ban pedig 3 568 000 forintra becsülte az ország lakossága által ilyen-olyan módon kifizetett összegeket.

44 Ez egybevág Esterházy Pál nádor azon megállapításával, hogy Magyarország 1683 és 1690 között 30 000 000 forintot áldozott a hadseregre. Bár a vizsgálatokat végző vármegyék nyilván alaposan felkerekítették az összegeket, annyi bizonyos, hogy Magyarország terhei még az 167l-es reparticióhoz képest is megsokszorozódtak,

45 s az is, hogy ha a katonák és a kommisszáriusok garázdálkodása sokáig folytatódik, az adózó népesség belerokkan az erején felül való erőfeszítésekbe. Miközben nem szűnnek a szoldateszka kihágásai miatti panaszok, az 1690-es évektől fogva valójában inkább a viszonyok konszolidálódása figyelhető meg. Bár a forrásismertető műfajánál fogva sem alkalmas arra, hogy ennek jeleit regisztrálja, kötetünkből is kitetszik, hogy az egyes települések által viselt porcióteher — a beszedés ellenőrzöttebbé válásával, a katonaság megfékezésével — erőst lecsökkent: a század utolsó éveiben Debrecené, nem számítva a kiugróan magas 1691/1692-es évet (55 020) általában 20 és 32 000, Kecskemété 13 és 18 000, Soproné pedig 20 és 26 000 között mozgott (ami egyszersmind azt is mutatja, hogy az országrészek közti egyenetlenségek kezdtek megszűnni). A szakirodalom már korábban felfigyelt arra, hogy az e korbeli vármegyei beadványok inkább a terhek egyenlőtlen elosztását nehezményezik. Főként azt, hogy a kereskedésből és a telken kívüli állományból pénzelők, köztük sokszor zsellér státuszúak — jóllehet tehetősebbek, mint a telkes jobbágyok -, kivonják magukat az adózás alól.

46 Igaz, óvatosan, egyes helytörténeti munkálatok eredményei is jelzik, hogy az ország gazdaságában lassú megélénkülés tapasztalható. „Kétségtelen — írja az 1690-es évekről Debrecen város frissiben megjelent monográfiája -, hogy az agrártermelés két specializálódott ága, a marhatenyésztés és a -kereskedelem, valamint a helyi bortermelés és a -kereskedelem, az átmeneti károk ellenére, inkább emelkedni, semmint csökkenni látszik/'

47 Az elszórt jelzések alapján persze egyelőre felelőtlenség volna véglegesen állást foglalni, annyi azonban bizonyos, hogy a fentebb éppen csak jelzett problémakörök az eddiginél 21