Bariska István et al. (szerk.): Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1684-1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai 2. (Budapest, 1986)
Svéd Királyság
elleni segítségnyújtás megszavaztatása volt, de tisztában volt azzal, hogy a fejedelmek arra fogják felhasználni az alkalmat, hogy a birodalmi alkotmánnyal kapcsolatos kérdéseket vitassák meg. Ezt tette Svédország is, csatlakozva a császár ellenzékéhez. I. Lipót ügyesen manőverezett és az ellenzék megosztásával elérte fő célját, a német birodalmi hadsereg mozgósítását. A regensburgi birodalmi gyűlés a régi kvóta háromszorosának kiállítását rendelte el. Bréma-Verdennek (Bréma városát kivéve) és Pomerániának együttesen 250 lovast és 400 gyalogost kellett állítania. A svéd régenstanács 1663 nyarán tárgyalásokba kezdett a brémai és pomerániai városokkal a kontingens felállításához szükséges eszközökről. Bréma várostól természetbeli hozzájárulást követelt, amit közvetlenül Regensburgnak fizettek. A kontingenst a korábbi egyezménynek megfelelően a Rajnai Szövetség rendelkezésére bocsátották, amelynek csapatai a birodalmi hadsereg önálló parancsnokság alatt álló részeként harcoltak. A báró Gustav Hóm alezredes parancsnoksága alatt lévő gyalogság és a Georg Friedrich von Schleinitz őrnagy vezette lovasság egyaránt 2—2 századból állt. Az alakulat 1663 decemberében a Marburg melletti Pettauba (Karintia) vonult téli szállásra és a következő évben résztvett azokban a törökellenes küzdelmekben, amelyeket a szentgotthárdi győzelem koronázott meg. Az Alsó-Szász kerület rendjei a birodalmi kontingensen túl egy saját, 300 gyalogosból és lovasból álló alakulatot is felállítottak, ez egyenértékű volt azzal, amit Bréma város és tartomány állított ki. A császár nemcsak a német birodalom fejedelmeihez fordult segítségért, hanem más keresztény, köztük a svéd uralkodóhoz is, ezúttal már mint Svédország királyához. 1664 januárjában kezdődtek meg a tárgyalások Stockholmban, a Gottlieb von Windischgrätz udvari tanácsos vezette küldöttséggel. A tárgyalsok eredményeképp Svédország kötelezte magát, hogy a német kontingensen kívül még 1300 embert állít a Rajnai Szövetség erőibe és jelentős mennyiségű muníciót is ad. Más uralkodóéhoz viszonyítva a svéd felajánlás sokkal bőkezűbb volt. A svéd gesztus a hivatalos invesztitúra bevezetőjéül szolgált. A vasvári békekötésre 1664 szeptemberében került sor, még azelőtt, hogy a svéd segélycsapatokat a helyszínre szállíthatták volna. Csak a muníció érkezett időben. A királyi Magyarországon az 1660-as évek végétől az 1680-as évek közepéig terjedő időszak két legfontosabb belpolitikai eseménye a Wesselényi összeesküvés (ennek oka többek között a császárnak a vasvári békében a törökök számára tett engedménye) és a sokkal jelentősebb, hosszan tartó, néptömegeket megmozgató, kuruc felkelés volt. Ez utóbbi módot adott a katolikus restauráció meggyorsítására és a magyar alkotmány felfüggesztésére. A kuruc mozgalmat a Porta, I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem „a szultán kreatúrája”, valamint Franciaország egyaránt támogatta. Ez utóbbival a több európai hatalommal koalícióba egyesült császár az 1670-es években háborúban állt. A felkelés még nem csendesedett el, amikor a törökökkel 1683-ban újból kitört a háború, amely 960
