Bariska István et al. (szerk.): Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1684-1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai 2. (Budapest, 1986)
Svéd Királyság
kezdetben még a császárváros, Bécs, létét is fenyegette. Hamarosan azonban fordulat állott be a háború menetében az úgynevezett Nagy vagy Szent Ligába tömörült császár és szövetségesei (Lengyelország, Velence, a későbbiekben Oroszország) csapatai győzelmet győzelemre halmoztak. Svédország politikája a régensség idején és XI. Károly uralkodásának kezdetén a következőképpen foglalható össze: ,fegyveres semlegesség, közvetítés, béke és egyensúly” Svédország különböző szövetségek és egyezmények segítségével igyekezett védelmet és garanciát szerezni birtokaira és fegyvertársakat a fenyegető háborúhoz. Változatlan francia orientációjú külpolitikája és kötődése miatt az ország 1675-ben óhatatlanul részesévé vált - Franciaország flandriai és elszász-lotharingiai annexiós politikája miatt - XIV. Lajosnak a császárral, a Német Birodalommal, a Spanyol Királysággal és az Egyesült Tartományokkal kitört konfliktusának. A háború során Brandenburg bevonult Pomeiániába. Lüneburg és Münster elfoglalta Bréma-Verdent. Dánia megtámadta Wismatt, SkSnét, Bohus tartományt és Holstein-Gottorpot. A svéd hadsereg mind a szárazföldi, mind a tengeri háborúban katasztrofális vereséget szenvedett. Dániával szemben ugyan sikerült Svédországnak helytállnia, de a németországi tartományokat csak a francia sikereknek és diplomáciának köszönhetően sikerült kisebb területveszteséggel megmenteni. A Franciaország diktálta béke, amelyet a svéd államvezetés megkérdezése nélkül kötöttek, elkeseredést váltott ki a stockholmi udvarban. Az ezt követő, akadálytalanul végrehajtott francia reuniós politika a svéd királyi ház származási helyét, Pfalz-Zweibrückent is sújtotta, amire pedig örökség jogán XI. Károly is igényt tartott. Az egyoldalú francia függőség elszigetelte Svédországot, amely a továbbiakban más hatalmaknál próbált támogatást szerezni. Az 1679-es békeszerződés maradandó eredménye egészen 1718-ig, a svéd nagyhatalmi periódus lezárulásáig a svéd külpolitika új orientációja volt: távolodás Franciaországtól — a kapcsolatok közvetlen megszakítása nélkül - és közeledés a császárhoz és a tengeri hatalmakhoz. Az utóbbira már korábban is több alkalommal tettek kísérleteket és az ilyen irányú próbálkozások a háborús években állandóan napirenden voltak. Svédország a császári udvarnál garanciák megszerzésére törekedett mind Lengyelország, és Oroszország, mind az észak-német területek és Holstein-Gottorp vonatkozásában. Másfelől az újabb török veszedelem miatt 1682-ben rövid tárgyalások után defenzív szövetségre léptek a császárral. A regensburgi birodalmi gyűlésen 1681-ben hozott döntés értelmében a császárnak állandó birodalmi hadsereget (miles perpetuus) sikerült felállítania, amely szükség esetén még háromszorosára is bővülhetett. Az Alsó-Szász kerület rendejei (Bréma) az előírtnál háromszor nagyobb kontingenst állítottak ki, amelynek egyik fele a Német Birodalom, a másik fele a tartomány védelmét szolgálta. Az Alsórajna-Vesztfáliai (Verden) és a Felső- Szász kerületben (Pomeránia) már nem volt érvényben a kerületi felosztás és egyáltalán 961
