Bariska István et al. (szerk.): Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1684-1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai 2. (Budapest, 1986)
Portugál Köztársaság
TÖRTÉNETI BEVEZETŐ Az a tény, hogy Portugália csak 1640-ben szerezte vissza függetlenségét az Ibériai-félszigetet egyesítő spanyol Habsburgoktól, alapvetően meghatározta az ország 1683-1699 (—1718) közötti, a magyarországi törökellenes háborúval kapcsolatos tevékenységét. Mivel a spanyolok csak 1668-ban ismerték el Portugália elszakadását, katonai erejét függetlensége első harminc évében honvédő küzdelmekbe torkolló határvillongások és a gyarmatbirodalom integritásának visszaállítására irányuló törekvések kötötték le. Diplomáciai erőfeszítései az ország függetlenségének elismertetésére Portugáliát a keresztény Európa nyugati hatalmai felé forduló, francia és angol orientációjú, spanyolellenes szövetségek megkötésére késztették. Történtek ugyan kísérletek az országnak a Szent ligába való bevonására, de II. Péter (1683—1705) udvara bizonyos habozás után pragmatikus okokból a tartózkodás mellett döntött. Bár voltak az országban hagyományai a törökellenes európai küzdelmeknek is, Portugália a kereszténység érdekében inkább a gyarmatbirodalmi terjeszkedést és a török hátában végrehajtott katolizálást részesítette előnyben. Portugáliának a Szentszékkel való kapcsolatai — XI. Ince pápa idejében — igen feszültek voltak, részben az új nemzeti dinasztia elismerésének elhúzódása, részben a megüresedett püspöki székek betöltése körüli viták miatt. Az említett tényezők messzemenően indokolták Portugália távolmaradását a törökellenes háborútól és bizonyos távolságtartását attól az ügytől, amelyet a másik ibériai hatalom önkéntesek küldésével és pénzügyi segély ígéretével támogatott. Azok a körülmények, amelyek a karlócai békével záruló, a Szent Liga háborújában való portugál részvétel ellen munkálkodtak, 1716-ra — a török háború kiújulásának idejére — gyökeresen megváltoztak. Az európai hatalmak által elismert, gyarmatbirodalmának legjavát megtartó Portugáliában sem a spanyolellenes történelmi reflexek, sem a megcsappanó diplomáciai aktivitás nem akadályozták meg az ország figyelmének a magyar hadszíntér felé való fordulását. Mivel a távolmaradás katonai indokai ekkorra már megszűntek, az uralkodó, V. János (1705-1750) újjászervezett flottája - XI. Kelemen Pápa felhívásának eleget téve — a Velencei Köztársaság oldalán bekapcsolódott a török hajóhadak elleni tisztogató hadműveletekbe. A görög szigetvilág birtoklásáért a Matapan-fok mellett (1717. július 19.) vívott tengeri csata sikerét a pápa véleménye szerint is elsősorban a portugálok bátorságának köszönhették. Magyarországon — a Temesvárért és általában a Délvidékért folytatott felszabadító harcokban — szintén találkozunk portugál résztvevőkkel. 1716-ban a regényes életű Dom Manuel infáns és kísérete játszott szerepet a második török elleni háború jelentősebb eseményeiben. Jelen volt a Péterváradért augusztus 5-én folytatott csatában, megsebesült Temesvár alatt, majd résztvett Belgrád visszavívásában. Az európai udvaroknál forgolódó gáláns Dom Manuel ekkor nyerte el hazájában a Luzitán Mars jelzőt. 303
