Bariska István et al. (szerk.): Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1684-1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai 2. (Budapest, 1986)
Északrajna-Vesztfália
regensburgi birodalmi gyűlésen a császári követ ismételten megkérdezte a paderborni káptalant, hogy a többi birodalmi rendhez hasonlóan küldenek-e segélycsapatokat, a paderbomiak úgy határoztak, hogy előbb megváiják a münsteri káptalan döntését. Münsterben kiállították ugyan a csapatokat, de útnak indításukkal késlekedtek. A császári követ ekkor azt kérte, hogy ha katonákkal nem. legalább pénzzel segítsenek. A válasz ismét elutasító volt: ilyen kiadások engedélyezésére csak a teljes tartománygyűlés illetékes, ugyanakkor a Franciaország felől fenyegető veszélyre is hivatkoztak. Csak 1685-ben találunk ismét lippei, paderborni és münsteri csapatokat Magyarországon a törökök ellen vívott háborúban. Miksa Henrik kölni választófejedelem, egyben münsteri hercegérsek, a Wittelsbach család tagja, minden bizonnyal a császár költségén Anton Günther von Schwartz münsteri vezérőrnagy vezetésével 6100 embert küldött Magyarországra, közöttük egy-egy münsteri dragonyos, lovas és gyalogosezredet, összesen 2400 fővel és 3 paderborni századot 375 katonával. Részt vettek többek között Esztergom felmentésében és Érsekújvár visszafoglalásában. Az állományuk jó egyharmadát elvesztő münsteri csapatok már 1686 tavaszán hazatértek, míg a paderbomiak csak 1688-ban. Ugyanebben az évben az érsek átengedte a császárnak a mestersége egyik legjobbjaként számon tartott münsteri tüzérezredest, Lambert Friedrich von Corfeyt tizenkét válogatott tüzérrel. Corfey és tüzérei döntő szerepet játszottak Belgrád visszafoglalásában, ahol állítólag ők lőtték szabaddá az utat a rohamozó csapatok számára. 1689 tavaszán I. Lipót császár kérte, hogy a törökök ellen továbbra is bevethesse őket, ezt azonban az új hercegérsek, Frigyes Keresztély elutasította, azzal az indoklással, hogy Corfeyt az Alsó—Rajnához kell küldenie. Friedrich Christian von Plettenberg, uralkodásának kezdetétől (1688) francia orientációjú politikát folytatott, és arra törekedett, hogy XIV. Lajos Rajna menti hódító háborújában megőrizze semlegességét. A birodalmi háborúban kelletlenül vett részt, lassan végezte az előkészületeket, majd 1691-ben titkos semlegességi megállapodást kötöttFranciaországgal, és szövetkezett a Német Birodalom franciabarát fejedelmeivel. Ugyanakkor a császár támogatást várt Plettenbergtől a következő törökellenes hadjárathoz. Az érsek helyzete kínossá vált. Hosszan elnyúló tárgyalásokba kezdett a bécsi udvarral: először 4000, azután 3500 katonát ajánlott föl, de csak rendkívül nagy összeg ellenében. Végül Orániai Vilmos, aki Franciaországgal szemben I. Lipót császár szövetségese volt, 120 000 birodalmi tallémyi hadisegély fizetését vállalta. Ekkor az érsek szerződést kötött a császárral (1692. február 17.). A megállapodás értelmében az érsek I. Lipót rendelkezésére bocsátotta saját, 2000 fős birodalmi kontingensét és a birodalmi rendek 1500 emberből álló egységét, amit korábban a császár kiutalt neki. Ezért 50 000 forintnyi készpénzt kapott, továbbá megkapta a kisebb vesztfáliai territóriumok és Bréma város birodalmi rendi hozzájárulásait is, összesen mintegy 189 000 forint értékben. Elverfeldt főstrázsamester vezetésével 3000 gyalogos és 500, (más források szerint 1200) lovaskatona indult Bécsbe, ahol 1692. június 22-én ellenőrizték és rendben levőnek talál728