Bariska István et al. (szerk.): Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1684-1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai 2. (Budapest, 1986)
Északrajna-Vesztfália
TÖRTÉNETI BEVEZETŐ Vesztfália a 17. század végén mind földrajzi, mind politikai értelemben meglehetősen tisztázatlan fogalom volt. Kiteijedését, jobb híján, az egyes territóriumoknak az Alsórajna-Vesztfáliai Birodalmi Körzethez (Niederrheinisch-Westfälischer Kreis) való tartozásával határozták meg. A mai Északrajna—Vesztfália Szövetségi Tartomány vesztfáliai részéhez annak idején az önálló territóriumok: a Münsteri és Paderborni Hercegérsekségek, a Corvey-i Hercegapátság, a Siegeni Hercegség, a Limburgi, Lingeni, Lippei, Rhedai, Rietbergi, Steinfurti, Tecklenburgi, Wittgenstein-Berleburgi és Wittgenstein-Hohensteini Grófságok, valamint az anholti és gemeni kisebb uradalmak és Dortmund birodalmi város mellett az Osnabrücki Hercegérsekség, valamint a Brandenburgi-Porosz, és a Kölni Választófejedelemségek bizonyos részei tartoztak. A fenti területek közül csak kevesen játszottak fontosabb politikai szerepet, mert politikájukat az egész tartomány érdekeinek kellett alárendelniük. A tisztán vesztfáliai territóriumok közül csak a legjelentősebbek: a Münsteri és Paderborni Hercegérsekség, valamint a Lippei Grófság folytatott önálló politikát. A Münsteri Hercegérsekség a maga 10 500 km--es területével Vesztfália legnagyobb territóriuma volt, s a hercegérsek a Jülich-Kleve-i herceggel együtt közösen vezette a birodalmi körzetet. Christoph Bernhard von Galen hercegérsek (1650—1678) 1661 és 1664 között többször küldött katonaságot a törökök ellen Magyarországra, hogy elnyerje a császár jóindulatát saját vállalkozásaihoz. 1663 végén megválasztatta magát a birodalmi hadak: vezetőjévé és ebben a minőségben járt 1664-ben a Magyarországon harcoló hadseregnél, amelyben akkor az Alsóraj na—Vesztfáliai Körzet alakulatai is szolgáltak. A birodalmi háborúra vonatkozó 1681. évi szabályzat értelmében az Alsórajna—Vesztfáliai Birodalmi Körzet területeit birodalmi háború esetén 1321 lovaskatona és 2708 gyalogos kiállítására kötelezték. A nagyobb territóriumok magukra vállalták a kisebbek kötelezettségeit, és ezért állandó hadseregük fenntartásához anyagi hozzájárulást kértek tőlük. A finanszírozás másik forrását a hadisegély és a bérbeadás jelentette. Amikor Bécs ostroma és a pozsareváci béke közötti időszakban (1683-1718) nagyobb számban vetettek be vesztfáliai csapatokat a törökök ellen Magyarországon, az mindig a császárral kötött külön szerződések alapján történt. Bécs 1683-as felmentésekor sem körzeti kontingesek, sem a vesztfáliai territóriumok csapatai nem vettek részt a harcokban, hogy münsteri péklegények a Habsburg-főváros védelménél különösen kitüntették volna magukat, az Münsterben gyakran mesélt, de hitelt nem érdemlő legenda. A császár elküldte ugyan a banzi kolostor apátját, Otto de la Bourde-ot Münsterbe és Paderbornba, hogy felszólítsa az ottani, Ferdinand von Fürstenberg hercegérsek halála után sede vacante (üresedőben levő) kormányzó káptalant, adjon segítséget a török ellen. Az apát küldetése azonban eredménytelen maradt. Amikor a 727
