Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének európai levéltári forrásai I. (Budapest, 1986)

Bolgár Népköztársaság

TÖRTÉNETI BEVEZETŐ A Török Birodalom 1683 és 1699 között az osztrák Habsburgok és szövetségeseik eilen folytatott háborújának a törökök számára kedvezőtlen alakulása, különösen a katusztrófális bécsi vereség és a török uralom azt követő magyarországi és erdélyi összeomlása. kedvező előfeltételeket teremtett az új erőre kapó bolgár függetlenségi törekvések számára. Pár esztendő alatt — 1686 és 1689 között — három jelentős felkelés tört ki Bulgária területén: az úgynevezett második tirnovoi, a csiproveci és a Karposev-féle felkelés. A háború menete egyre nyilván valóbbá tette a Török Birodalom kormányzati válságát és a rendszer korrupcióját. A birodalom belső ingatagsága és a harctéri helyzet alakulása egyaránt azt sugallta a bolgár közösség szinte valamennyi tagjának, beleértve az apolitikus magatartásúakat is, hogy a felszabadulás és a függetlenség visszaszerzése csak fegyveres úton lehetséges. A felkelés előkészületei Tirnovoban és a vele szomszédos területeken már 1686 előtt megkezdődtek. Néhány helyi vezető, kihasználva az ország elviselhetetlen helyzetét és az ebből eredő általános elégedetlenséget, titkos összeesküvést szervezett. A megmozdulás élén Rosztiszlav Sztratimirovics (vagy Sztrasimirovics) herceg, a vidini bolgár cárság utolsó uralkodójának, Ivan Sztracimimek állítólagos leszármazottja állt. Az összeesküvők, forradalmi terveik támogatása céljából Sztratimirovicsot Moszkvába küldték. A17. század második felében a bolgár hazafiak között egyre jobban gyökeret vert az a gondolat, hogy Bulgáriának a gyűlölt török iga alóli felszabadítása egy ortodox hitű, erős szláv ország segítségével valósítható meg. Ezt az országot Oroszországban vélték megtalálni, különösen azután, hogy az Ukrajna egy részét meghódító moszkvai cárság szomszédja lett a Török Birodalomnak és a két állam közötti alapvető ellentétek nyílt háborúskodáshoz vezettek. Oroszország politikai érdekei szükségessé tették a Krím elfoglalását és a török ellenes háború folytatását a szerbek, és bolgárok támogatásával. Doszitej jeruzsálemi pátriárka (1699—1709), aki egy ideig Havasalföldön tartózkodott és Bulgáriába is ellátogatott, azt tanácsolta az orosz cárnak, hogy kössön békét a lengyelekkel és a tatárok legyőzése után űzze ki a törököket Ukrajnából. Sokan úgy vélték, hogy egy üyen hadjárat eredményeképp a Török Birodalom annyira meggyengül, hogy Oroszország a Dunáig tud terjeszkedni. Az orosz cár lassanként magáévá tette a gondolatot, hogy Oroszország történelmi hivatása a vele egy hitű és eredetű balkáni népek felszabadítása az oszmán iga alól. A legmesszebbre tekintő bolgárok tisztában voltak az orosz kormány szándékaival. így nem tekinthető véletlennek, hogy Oroszországnak a nyugati keresztény országok oldalán történő hadbalépéséről szállongó hírek nagy visszhangot keltettek Bulgáriában. Ezek a híresztelések hozzájárultak ahhoz, hogy a régóta érlelődő népi elégedetlenség a fegyveres felkelés előkészületeinek irányába tolódjon el. A rendelkezésünkre álló adatok tanúbizonysága szerint az Oroszországba érkező Sztratimirovics pártfogóra lelt az akkori orosz pátriárka, Joakim személyében. Joakim a cár bizalmát élvezte és egyike volt az egyház legenergikusabb és legbefolyásosabb képviselőinek. A főpap követet küldött Konstantinápolyba, mivel azt remélte, hogy rá tudja venni az egyetemes patriarchát a balkáni szláv 81