Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének európai levéltári forrásai I. (Budapest, 1986)

Lengyel Népköztársaság

Mind a perzsiai törökbarát körök ellenakciója, mind a török és francia diplomácia tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy Szulejmán sah visszautasította III. (Sobieski) János 1686 tavaszán tett javaslatát. A Krími Kánság állásfoglalása hasonló volt. A tatárok 1683-ban elkerülték az összecsapást a lengyelekkel és a későbbiekben a Lengyel Királysággal való megegyezésre törekedtek, de végül is elvetették a lengyel ajánlatokat. III. Jánosnak a Krími Kánsággal szembeni terveit érdemes tágabb aspektusból vizsgálni. 1683 és 1686 között a király fő külpolitikai célkitűzése a Fekete-tenger térsége felé irányuló expanzió volt; a tatárok megnyerése vagy semlegesítése, Moldva és Havasalföld hűbéri függésének helyreállítása. A király ezen törekvéseinek különleges hangsúlyt az a tény ad, hogy Magyarország kezdeményező szerepe rohamosan csökkent, s legkésőbb 1685 elejére teljesen tért vesztett a Habsburgokkal szemben. 1684-ben III. (Sobieski) János elvetette a lengyelek részvételi tervét egy magyarországi hadjáratban. Ugyanakkor kidolgozta egy nagyszabású offenzíva tervét, amely a szövetséges seregek összehangolt törökellenes támadásán alapult. Elgondolása szerint a császári erőknek Magyarország középső részeit, a velenceieknek Dalmáciát és a görög területeket, míg a lengyeleknek a dunai fejedelemségeket kellett volna egyidejűleg megtámadniuk. A szövetségesek hadműveleteinek egyértelmű összehangolása végül is nem járt sikerrel. Saját haditervében a király a Krími Kánságnak a Török Birodalomtól való elszigetelésére törekedett, hogy az ily módon hátország nélkül maradó Kameniecet megszerezhesse, a lengyelek moldvai és havasalföldi pozícióját megszilárdíthassa, kihasználva a vajdák támogatását is. Podóliában már 1683-tól folyt a küzdelem. Az Andrzej Potocki vezette, alig 7000 főből álló lengyel sereg az 1683 októbere és 1684 áprilisa közötti harci tevékenység során Kunicki hetman kozákjait és a lengyel orientációjú Petryczejko moldvai vajda követőit támogatta. A tízegynéhány ezer katonából álló kozák sereg a kezdeti sikerek után (Kickany — 1683. december 5.) azonban végleges vereséget szenvedett a Larga folyónál (1683 december — 1684 január). A kudarchoz hozzájárult a lengyel erők gyengesége és az a tény, hogy a lengyelek nem nyújtottak megfelelő segítséget a kozákoknak és moldvaiaknak. Igen valószínű, hogy a lengyel hadvezér, ha pár ezer katonáját a kozákok és moldvaiak rendelkezésére bocsátja, kitartott volna 1684 nyaráig, a lengyel fősereg megérkezéséig. Az 1684 augusztus-októberi hadjárat sikertelenül végződött. A király betegsége késleltette a sereg indulását, ráadásul a csapatokat hatalmas esőzés hátráltatta, még a Dnyeszteren sem tudtak átkelni. III. (Sobieski) János nem tudta tartósan uralma alá hajtani Moldvát, mint ahogy Kameniecet sem tudta visszaszerezni. 1685-ben III. (Sobieski) János több alkalommal is előterjesztette szövetségeseinek a Duna-medencére irányuló közös hadműveleti tervét. Ám Stanisraw Jabtonowski hetman újabb moldvai hadjárata is kudarccal végződött. A Bojany alatt bekerített lengyel sereg hátrálni kényszerült. Az ügyesen végrehajtott visszavonulással sikerült a hadsereget meg* 426