Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének európai levéltári forrásai I. (Budapest, 1986)

Lengyel Népköztársaság

illető törekvéseit sem. Ugyancsak eredménytelenül záródtak az 1679-es évek végén a törökkel folytatott megegyezési kísérletek is. A törökök visszautasították az Oroszország elleni szövetség tervét, és megtagadták az 1672-ben Lengyelországtól elrabolt területek viszszaadását, rákényszerítve Lengyelországot az 1676-os zorawnoi fegyverszüneti pontok elfogadására. A kialakult helyzetben -miután a lengyel külpolitika Franciaországra és a Török Birodalomra épülő reorientációs elképzelése csődöt mondott - a lengyel király arra kényszerült, hogy megkísérelje a keleten elvesztett területek visszaszerzését. III. János ismételt kísérletet tett az európai államok támogatásának megnyerésére, de nem járt eredménnyel. A helyzetet csak nehezítette, hogy nem sikerült megegyezésre jutnia Oroszországgal, amire pedig a fenyegető török veszély árnyékában nagy szükség lett volna. 16824g III. János ezirányú erőfeszítései eredménytelenek maradtak. Oroszország nem volt hajlandó a részére 1667-ben 15 évre átengedett ukrajnai területek visszaadására, és a törökök ellen irányuló lengyel-orosz katonai szövetség megkötésétől is elzárkózott. így III. (Sobieski) János az adott helyzetben csak a császártól várhatott támogatást. A lengyel király, előre látva az 1679-es török háborút, szövetséget kínált Bécsnek, de a császár hosszú ideig elvetette ajánlatát. Csak 1683-ban amikor küszöbön állt az Oroszországgal 1681-ben békét kötött Krími Kánság és a Thökölyt támogató Porta fenyegető támadása döntött I. Lipót császár a szövetség megkötése mellett. Ezidőtájt a császárnak a német birodalmi fejedelmeken túlmenően az egyetlen potenciális fegyvertársa a lengyel király volt. III. (Sobieskii) János külpolitikai koncepcióinak megvalósítása - kezdetben a balti politika, majd a törökellenes bécsi szövetség — Lengyelországon belül is sok nehézségbe ütközött. A királynak trónra lépésétől fogva erős belső ellenzékkel kellett szembenéznie. III. János ellenfeleinek alkalmanként Franciaország, Bécs és a brandenburgi választófejedelem nyújtott támogatást és anyagi segítséget. 1679-ig az ellenzék főleg a Habsburgbarát táborba csoportosult, majd III. (Sobieski) János Franciaországgal való szakítása után a franciák mellé állt. III. János nehézségeit csak fokozta, hogy politikai irányvonalának megváltoztatásakor elvesztette meglévő támogatóit, ugyanakkor az ellentábort sem tudta megnyerni. Ennek oka nyilvánvaló: III. (Sobieski) János ellenfeleinek célja nem egy adott politikai irányvonal megváltoztatásának a kikényszerítése volt — ezt csak a célhoz vezető eszköznek tekintették —, hanem a királyi hatalom gyengítése, sőt adott pillanatban az uralkodó trónfosztása. A Sobieski-ellenes tábor különös aktivitást tanúsított a megkísérelt reformok elleni küzdelemben - főleg a királyság megszilárdításának terve ellen küzdött a végsőkig —, mivel azok a dominium absolutum lidércnyomásával fenyegették az ellenr zéket. A király hatalmát és tekintélyét emelő legfontosabb tényezők egyike III. János katonai tevékenysége volt. Az uralkodó ellenfelei katonai sikereinek aláaknázására törekedtek, ahogy ez kitűnik például a Sapiehák tevékenységéből az 1683-as hadjárat idején. Az ellenzék az 1683-at követő országgyűléseken a hadsereg fejlesztése ellen lépett fel, mert a nemesi szabadságjogok korlátozásának eszközét látta benne. 422