Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének európai levéltári forrásai I. (Budapest, 1986)
Lengyel Népköztársaság
A lengyel külpolitika sokszor olyan szorosan összefonódott a belpolitikai helyzettel, hogy számos esetben lehetetlen a két tényzőt külön tárgyalni. Az 1683-as kötelezettségek teljesítése, a 40 000 fó's hadsereg kiállítása óriási anyagi terheket rótt Lengyelországra. A korábbi háborúk kimerítették az országot, gazdasága a tönk szélén állt. Ugyanakkor a királyi hadsereg létszámát a háromszorosára (36 000), míg a litván csapatokét a kétszeresére kellett emelni. A nehézségek ellenére, miután az országgyűlés a hadsereg felállításához szükséges rendkívüli adókat megszavazta, a csapatok toborzását, mozgósítását rekordidőn belül, alig három hónap alatt sikerült megvalósítani. A Lengyelországot terhelő költségek végösszege 11 millióra rúgott: a kiadásokhoz a Korona 6, Litvánia 3, magánszemélyek pedig 2 millió zlotyval járultak hozzá (csupán az uralkodó magánvagyonából 500 000-et fizetett). Jelentős volt a külföldről érkező anyagi támogatás is, összesen 2,94 millió ztoty. A császártól 1,2 millió, az olasz egyházi és világi méltóságoktól 550 000 ztoty érkezett, a többi a pápától származott. A külföldi segélyt Lengyelország készpénzben kapta, ez tette lehetővé a mozgósítás gyors lebonyolítását. Végül is a Lengyel Királyság szerződési kötelezettségét meghaladva 45 000 katonát állított, akiknek összesen 48 000 zsoldegységet fizettek ki. Ezen túlmenően a császár saját zsoldjába vette a Lengyelországban létrehozott, és Hieronim Lubomirski vezetése alatt álló 2800 fős lovasegységet. Ez az alakulat a későbbiekben Lotharingiai Károly herceg hadseregében működött. A Kara Musztafa nagyvezér 100 000 fos serege által ostromlott Bécs felmentésére a lengyel király 21 000 fős (14 000 lovasból, 7000 gyalogosból és 28 ágyúból álló) sereget vezetett. A lengyel csapatok a császári kézben lévő Morvaországon és Szilézián átvonulva érkeztek Bécs alá. Néhány ezer lengyel katonát a délkeleti határok védelmére, valamint az ott állomásozó török-tatár alakulatok elleni diverziós hadműveletek végrehajtására küldött a király. A kahlenbergi ütközet a III. (Sobieski) János és Lotharingiai Károly által kidolgozott haditerv alapján zajlott. A nyílt ütközetet vállaló felmentő sereg nyugat felől közelítette meg Bécset. A végső győzelem a lengyelekből álló jobbszámynak volt köszönhető. A mintegy 70 000 főt számláló szövetséges csapatokat vezérlő lengyel király a Bécs körüli ütközet egyes fázisaiban jól összehangolta az egyes fegyvernemek tevékenységét és a döntő pillanatban mintegy 20 000 főből álló nehézlovasságot vetett a küzdelembe. A lovasok megrohanták a törökök táborát, akik végül is visszavonulásra kényszerültek. A lengyel király azonban fő stratégiai célját, a török sereg megsemmisítését nem tudta elérni. A csata után nem fogadták el III. János javaslatát Buda megtámadására, hanem a Duna mentén Esztergom irányába nyomultak el?re. Bécs felmentésében Kazimir Jan Sapieha litván fővezér serege nem vett részt, mert a XIV. Lajossal kapcsolatban álló hetman nem engedelmeskedett a királyi parancsoknak. A litván sereg kegyetlenül pusztította Felső-Magyarországot. Sapieha ily módon igyekezett lehetetlenné tenni III. (Sobieski) János és a kurucok közti esetleges megegyezést. 423
