Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének európai levéltári forrásai I. (Budapest, 1986)

Lengyel Népköztársaság

még európai katonai nagyhatalomnak számított. III. János ezért megkísérelte egy törökellenes liga létrehozását. Ugyanebben az időben a császári és pápai diplomácia is a Lengyelországgal kötendő szövetségre törekedett. E törekvéseket egyrészt a mind jobban terjedő Thököly felkelés sikerei indokolták (1682-ben Thököly már nagyon komoly fenyegetést jelentett a Habsburgok magyarországi uralmára), másrészt az a tény, hogy a törökök előkészületei a Habsburg birodalomhoz tartozó magyarországi területek meghódítására egyben Bécs és az örökös tartományok számára is fenyegetést jelentettek. Ilyen körülmények között került sor Varsóban 1683. április elsején Lengyelország és a bécsi udvar képviselői között a kölcsönös katonai segítségnyújtási egyezmény aláírására. Az egyezmény kizárólag a Porta ellen irányult. A megállapodás értelmében a császárnak, beleértve a Német Birodalom segélycsapatait is, 60 000 fős sereget kellett kiállítania, a Lengyel Királyságnak pedig 40 000 katonát kellett adnia. Mindkét fél kötelezte magát, hogy szövetségese tudta és beleegyezése nélkül nem köt békét az ellenséggel. Krakkó vagy Bécs ostroma esetén a szövetséges félnek a rendelkezésére álló erőkkel a másik segítségére kell sietnie, egyébként a háborút önállóan kell megvívniuk. A szerződésben a Habsburgok lemondtak az 165 7-es Bécs és Varsó közötti egyezményben biztosított lengyelországi előjogaikról. A császár kötelezte magát 1,2 millió lengyel zlotynak megfelelő hadisegély fizetésére, amelyet a Lengyelországban felállítandó hadsereg szükségleteire fordítanának. A megállapodás egyes pontjai a lengyel fél kívánságait tükrözték, és jól megfeleltek a lengyel állam érdekeinek. Az adott nemzetközi helyzetben Lengyelország semleges magatartása megkönnyíthette volna a törökök Habsburgok fölötti győzelmét. Valószínűnek tűnt, hogy a Porta egy esetleges bécsi győzelem után a Lengyel Királyság ellen fordul. Ebben az esetben Lengyelország nem számíthatott volna más európai állam támogatására. Lengyel szempontból - ahogy ezt III. János hangsúlyozta — előnyösebb volt idegen területen a szövetségesekkel együtt hadakozni, mint magányosan küzdeni a törökökkel az ország határain belül. A Béccsel kötött szerződés ugyanakkor Lengyeország számára, a király úgynevezett balti politikájának 1679. évi csődje után, csupán a kisebbik rossz és nemkívánatos szükségszerűség volt. 16794g III. (Sobieski) János a korábbi lengyel orientáció megváltoztatására törekedett, akár a Lengyelország keleti határainál nyújtandó kisebb engedmények árán is. A lengyel király Franciaország és a vele szövetséges Svédország támogatásával (Jaworowo-i - 1675 — és GdanskH — 1677 — titkos egyezmény Franciaországgal, illetve Svédországgal) akarta visszaszerezni a Porosz Hercegséget a brandenburgi választófejedelemtől. Ugyanakkor a francia udvar segítségével igyekezett belső reformokat bevezetni és uralkodói hatalmát megszilárdítani. Tervei megvalósításának nélkülözhetetlen feltétele volt a lengyel-török kapcsolatok rendezése, sőt a korábbi „békés állapot" helyreállítása. A király törekvései - jóllehet megfeleltek a lengyel állam érdekeinek kudarcba fulladtak. Franciaország nem támogatta hatékonyan a királyt a Porosz Hercegség visszaszerzésében, és az 1679-es nijmegeni béke keresztülhúzta III. (Sobieski) János számításait. XIV. Lajos nem nyújtott segítséget a Lengyelországnak kedvező béke megkötéséhez a törökökkel, mint ahogy nem támogatta III. János belső reformokat 421