Budapesti közéleti névmutató 1945-1950 I. - Budapesti Főváros Levéltára Kiadványai. Levéltári dokumentáció 4. (Budapest, 1980)

Bevezető / Sarlós István

7 ros felé az első élelmiszer-szállítmányok. Sokan még a járványoktól féltek, de ugyanakkor mások már szervezték a halottak elhantolását és a betegek gyógyítását. Eltűntek a falakról a háborúra uszító plakátok, s helyükön a demokráciát, szabadságot, egyenlőséget ígérő újak jelentek meg. Jelentkeztek a közéletben a politikai pártok, s meghirdette az újjáépítést a Magyar Kommunista Párt. Módja volt mindenkinek arra, hogy csatlakozzék a demokratikus pártok valamelyikéhez, s arra, hogy ott tevékenykedjenek. De már az első lépések megtételekor hangok hallatszottak arról, hogy a pártalapításra adott lehetőségeket nem a széthúzásra, hanem ellenkezőleg, az összefogásra kellene felhasználni. Az összefogásra keretül az ún. Nemzeti Bizottságok kínálkoztak. Hazánkban ezek voltak az első olyan testületek, amelyek a pártokat összefogásra, méghozzá rendet teremtő és az életet elindító összefogásra hívták. Politikai, igazgatási, államhatalmi, rendészeti szerv volt minden Nemzeti Bizottság. Kötetünk azokat mutatja be, akik fővárosunkban a felszabadulás első éveiben részt vettek e bizottságok munkájában. Különböző pártállású férfiak és nők, idősek és fiatalok, értelmiségiek és fizikai dolgozók, alkalmazottak és a mai szóhasználattal élve „maszek"-ok adatait találjuk e könyvben. Hősök voltak, mert veszélyes időszakban vállalták ezt a munkát, bátrak voltak, mert szinte az ismeretlenbe ugrottak, amikor a nemzeti bizottságokban vállaltak megbízást. Optimisták voltak, mert hittek az emberben és a boldogabb jövőben. Irányítók és végrehajtók, vezetők és a vezetés tudományát elsajátítani akarók voltak egyszerre. Egy szakmájúak voltak, de mindennel foglalkoztak. Egyszóval, igaz emberek voltak. És a többségük az is maradt. Illőnek tartom ezt a megállapítást, mert azok között, akik a nemzeti bizottságok működése idején az akkori követelményeknek és lehetőségeknek megfelelően foglaltak állást a felmerülő vitákban, voltak olyanok is, akik később elfordultak a szocialista építés programjától, vagy éppen szembekerültek vele. De voltak olyanok is, akik áldozatául estek a személyi kultusz törvénysértő periódusának, éveket töltöttek börtönben, internáló táborban. Szomorú, hogy köztük is elsősorban a munkásmozgalom régi harcosai, illegális múltú kommunisták, szociáldemokraták voltak többségben. De a későbbi hibák vagy bűnök nem teszik meg nem történtté a kezdeti idők jó munkáját, a legkisebb mértékben sem vethetnek árnyékot a nemzeti bizottságokra és azoknak a néphez hű tagjaira. A nemzeti bizottságok olyan testületek voltak, amelyek úgy gyakorolták a hatalmat, hogy nemcsak azt mondták meg mi a helyes, hanem azt is, hogyan kell ezt cselekedni. Mindezt egy olyan korban tették, amikor az épületeken még a háborús pusztulás nyomai voltak a legfeltűnőbbek. Olyan napok voltak ezek, amikor az emberek nem mindegyike mert még ember lenni, itt éltek, bujkáltak és bujtogattak az ellenforradalmi rendszer képviselői és hívei. Politikai és társadalmi csoportocskák jöttek létre azért, hogy a zavarosban halásszanak. Felszínre kerültek az élősködők, akik a saját javukra használták ki azt, hogy üresek voltak az üzletek és éhesek az emberek. Bűnözők garázdálkodtak mindenütt, ahol értékek létezését sejtették. Ez volt a felszín. De ekkor a mély már nem hallgatott. Soha nem látott erővel törtek fel azok, akik meglelték becsületes, alkotni akaró emberként honjukat a hazában. Sok