Budapesti közéleti névmutató 1945-1950 I. - Budapesti Főváros Levéltára Kiadványai. Levéltári dokumentáció 4. (Budapest, 1980)

Bevezető / Sarlós István

6 ződésének és elkötelezettségének megfelelően, a szovjet nép képviselői gyakran hívták fel a kormányok figyelmét a közeledő veszélyre. Gondoljunk csak a Nyugat által elutasított kollektív biztonsági és együttműködési javaslatokra. Ezek a tények ismeretére alapozott valós elképzelések voltak: az államhatalmak jellegétől független, nemzetközi összefogást indítványoztak a világuralomra törő fasizmus ellen a már akkor kiszemelt áldozatainak érdekében. Ezzel párhuzamosan hangzott el Moszkvából az indítvány: az egyes népek hozzák létre a különböző pártok összefogásával az ún. népfrontkormányokat, hogy ily módon szorítsák vissza és számolják fel az egyre erősödő fasizmust. A haladó emberek körében kedvező volt e javaslat visszhangja, s két európai ország népe létrehozta a saját biztonsága érdekében a népfrontkormányt. Közismert, hogy a megalkuvás és a belső egység hiánya miatt, illetve a fasizmus nemzetközi erői által támogatott ellenforradalom miatt mind Franciaországban, mind pedig Spanyolországban fiaskóval jártak a „népfront" jellegű összefogás első kísérletei. Sokszor előfordult már a történelemben, hogy a soron következő új első szárnypróbálkozásai sikertelenek voltak. De ez sohasem jelentette az új, forradalmi erő megsemmisülését vagy visszavonulását - a haladó erők és politikai intézmények mindig tanultak a kudarcból és felkészültek a további küzdelemre. A XX. század 30-as éveinek végén a fasizmus hozzáfogott programja megvalósításához. Ausztria és Csehszlovákia elvesztette önállóságát, Lengyelország az első villámháború áldozata lett, német megszállás alá került Nyugat-Európa, fasizálódott Közép-Európa. Viszont mindenütt, ahol úrrá lett a terror, elkezdődtek az erőfeszítések az antifasiszta pártok és csoportok összefogása érdekében. Kialakultak a nemzeti ellenállási mozgalmak, amelyekben nem ritkán egymás mellett harcoltak a kommunisták és az egyházi emberek. Bebizonyosodott, hogy ha az emberek felismerik a közös ellenséget, akkor nem azt keresik, ami elválasztja őket egymástól, hanem azt, ami összeköti őket, azt, ami így a cselekvést teszi számukra lehetővé. A felszabadító háborúk, az ellenállási mozgalmak az egész emberiség történelmének legszebb lapjait írták: arról tanúskodtak, hogy az összefogás megsokszorozza a szabadságért és a függetlenségért harcolók erejét. Az igaz ügyért folyó harc eredményeként megsemmisültek az agresszív hatalmi erők és véget ért a második világháború. A harcoló ember a legnehezebb időkben is a békére készült fel. És ezért sok szó esett arról, hogy mi lesz azután, ha elhallgattak a fegyverek. A választ könnyű volt megadni: megszűnik a harc, újrakezdődik az élet. Az élet pedig nem más, mint a munka, az alkotás, a világ képének az emberiség érdekei szerint való átalakítása. Erre vágyakoztak a győzelem után, eszerint cselekedtek az emberek. így volt ez nálunk is. Ennek megfelelően kezdtek a munkához a társadalom valamennyi rétegét képviselő haladó gondolkodású emberek a saját falujuk, illetve városuk felszabadulása után. Ez volt az 1944-45-ös évek első sajátossága. Budán még dörögtek a fegyverek, de Pesten már elkezdődött az élet megszervezése. Vas megyében még harcoltak a szovjet hadsereggel szemben álló fasiszta alakulatok - de az ország felszabadult területein már földet osztottak. Pest utcáin még tűzszerészeké volt a főszerep, de már elindultak a fővá-