Bónis György: Fővárosi Levéltár (volt Budapesti 1. sz. Állami Levéltár) 4. A jogszolgáltatás budapesti területi szervei. Kapitalista és szocialista korszak -Levéltári alapleltárak II. (Kézirat. Budapest, 1961)

KAPITALISTA KOR /VII. FONDCSOPORT/

romszámon, ezen belül alszámokkal ellátva/ azokat a havi kimu­tatásokat is, amelyeket az elöljáróság köteles volt neki min­den hónap 15-éig az előfordult halálesetekről megküldeni* A rendelet l6w §-a az örökösödési ügyek iratainak kezelését igy szabályozta: "Az egyes ügyek iratait a kir« közjegyző a lajst­romszám sorrendjében külön csomóban kezeli. Ha a csomó egynél több ivből áll - ide nem értve az ivben elhelyezkedő mellék­leteket -, a kir. közjegyző tartós papirosból iratboritékot ké­szít, amelynek külső oldalán a lajstromszámot, az örökhagyó ne­vét, volt lakóhelyét és halálának napját, belső oldalán pedig a folyó alszám alatt tett intézkedések rövid megjelölését és megtételük napját, valamint a beérkezett iratokat és érkezé­sük napját jegyzi fel*" Ezen kivül a 17* § napló vezetését rendelte el a közjegyző által kihirdetett végrendeletekről /Vn/, mely a végrendelkezőre, a végrendeletre és a tett lépésekre tartalmazott adatokat. /9. rovatában adja meg a Kjö, számot./ A 40. § letéti napló, a 43, § pedig - a birósághoz való beter­jesztés végett - az örökösödési ügyekre vonatkozó tevékenysé­gi kimutatás készitését rendelte el. i • • A felszabadulás után a közjegyzők egyelőre az addigi jogszabá­lyok keretei közt folytatták működésüket. Az intézmény újjá­szervezését csak a 4.O9O/1949. /VI. 14.7 Korm, sz. rendelet hajtotta végre. Eszerint a közjegyzői és közjegyzőhelyettesi állások állami közszolgálati állásokká szerveztettek át, s a közjegyzői kamarák megszűntek. Felügyeleti és fegyelmi_jog szempontjából a közjegyzők és közjegyzőhelyettesek a járáabi- ­róság itélőbiráival estek egy tekintet alá. A kormányrendelet újra szabályozta a közjegyzői /helyettesi/ kinevezés feltéte­leit,és kijelentette, hogy a közjegyzőt az igazságügyminisz­ter más közjegyzői állásra beleegyezése nélkül is áthelyez­heti. A kormányrendelet az igazságügyminisztert hatalmazta fel annak eldöntésére, hogy a működő közjegyzők, közjegyzőhelyettesek, jelöltek és irodai alkalmazottak közül kit vesz át állami szolgálatba. Ennek előkészítésére a közjegyzőknek nyolc napon #

Next

/
Thumbnails
Contents