Esettanulmányok a főváros gazdaságtörténetéből - Fondos írások 1. (Budapest, 1988)

Takáts Rózsa: A hajómalomtól a gőzmalomig. Adatok Blum János budai molnár működéséhez (1834-1879)

Esettanulmányok a főváros gazdaságtörténetéből Budapest Főváros Levéltára, 1988. A hajómaiómtól a gőzmalomig Adatok Blum János budai molnár működéséhez (1834 - 1879) A magyarországi ipari kapitalizmus kibontakozása során fellendülő iparágak között a 19. század derekán nemzetközi viszonylatban is legjelentősebbek közé tartozott a malomipar. A textilipar hiánya, illetőleg elsorvadása folytán a tőkekoncentráció egyik fő területe volt, azonban - a feudális maradványok következtében - a tőkefelhalmozásnak a textiliparénál lényegesen szűkebb lehetőségével. Az osztrák vámpolitika által - a tőkefelhalmozás és iparfejlődés szempontjából - szabadon hagyott egyedüli út a nyerstermények feldolgozása volt. Az ebbe tartozó malomipar kisebb mértékben még konzerválta is ezt az agrárjelleget, ugyanakkor - mint a Magyarország legfontosabb könnyűipara - előmozdította a hazai nehézipar egyes ágainak (pl.szénbányászat, vas- és mezőgazdasági gépgyártás), valamint a közlekedési hálózat fejlődését. A budapesti nagymalomipar kialakításában legjelentősebb tényezőnek a kereskedelemben felhalmozott tőke számított, emellett az ipari fejlődést segítő, támogató vállalkozások száma igen kevés. Utóbbiak között az egyik legjellemzőbb, "hagyományos" - a malomipar területén felhalmozott tőkéjét saját termelésének korszerűsítésébe fektető,,- út Blum Jánosé. Viszonylag kevés kézműves mesternek sikerült műhelyét gyárrá fejlesztenie és fokozatosan beküzdenie magát a közép-, majd a nagypolgárság köreibe. A 19- század elején Pesten, Budán és Óbudán a gabonaőrlést vízimalmokkal végezték, amelyeknek két fajtáját használták e területen: az ún.pataki malmokat (a Rákos és az Aranyos, vagy Aranyhegyi patakon), s a Dunán az alulcsapó vízikerekű hajó-, vagy tombácos malmokat, az utóbbiakat általában vasmacskával kötötték ki. /1/ Új malom létesítésekor hivatalosan jelölték ki a karóhelyet. "A víz sodrása életkérdés volt a malomra, gyönge hajtással 3 mérőnyit sem lehetett felőrölni egy nap alatt, jó vízben húsz mérőnél is többet." /2/ A hajómalmok elhelyezését tehát a víz sodrási ereje szabta meg. Az 1830-as évek közepén, még az árvíz előtt készült térképen jól kivehetők Takáts Rózsa kéziratos tanulmányát - a szerző hozzájárulásával, dr.Bencze Géza lektori véleménye figyelembe vételével - Gajáry István rendezte sajtó alá.