Esettanulmányok a főváros gazdaságtörténetéből - Fondos írások 1. (Budapest, 1988)

N.Czaga Viktória - G.Hidvégi Violette: Az ipari mérleggyártás története Magyarországon. A Schember-mérleggyár története (1874-1948)

Az l890-es években a nagy mérlegek - mint pl. a vasúti, szekér- és marhamérleg - iránt növekedett meg a kereslet. Egy-egy fellendülőben levő iparág - pl. a cukorgyártás - jelentkezett vásárlóként. A századfordulót követő években a jó termés, következtében a kereslet szinte minden mérlegtípusra kiterjedt. A Balkán felé irányuló export is nőtt, hiszen ezekben az agrárországokban is jó terméséveket zártak. /46/ Ennek ellenére a hazai mérleggyárak elsősorban a honi piacra termeltek. 1998-ban pl. 19 854 db mérleget gyártott a magyar ipar (típusra való tekintet nélkül) 1 176 426 korona értékben. Ebből 1 082 767 korona értékűt négy budapesti gyár állított elő, az össztermék 90 %-át, 18 034 darabot itthon értékesítettek. A fennmaradó 1820 darabból Ausztriába 200, Bulgáriába 112, Romániába 62, Szerbiába 290, Törökországba 17 mérleget szállítottak. /47/ Az iparágnak ez a mennyiségi és minőségi felfutása - természetesen együtt járt a foglalkoztatott munkások létszámának növekedésével. A gyáralapító Shember Konrád 23-26 munkással kezdte meg a budapesti filiale működését. /48/ 1896-ban már több, mint ötven munkás dolgozott nála, míg a Fairbanks száznál is több munkást foglalkoztatott, Fuchs Gábor pedig kb. kilencvenet. /49/ A fővárosi gyárak összesen 256 dolgozót alkalmaztak: többek között hét tisztviselőt, 206 gyári munkást, 33 tanoncot. Általában jellemző volt az iparágra, hogy a munkaidő - munkaszünettel együtt - nyáron 12 óra, télen vagy 12, vagy 11 óra volt. Munkaszünet összesen két óra: reggel és délután fél-fél óra, délben egy óra. 107 munkás kapott húsz koronánál kevesebb hetibért. Közöttük az iparág egyetlen munkásnője 10-14 koronáért dolgozott, s ez alacsonyabb volt, mint a napszámosok átlagos 14-20 koronás keresete. 20-30 K között 76, 30-40 K között 23 munkás dolgozott. /50/ Feltehetően ez utóbbiak alkották a szakma magasan kvalifikált "munkásarisztokráciáját" . A Balkánra irányuló exportból - forrásaink szerint - legnagyobb arányban a Fairbanks társaság részesült. 1904-ben pl. 122 db Faibanks-rendszerű hídmérlegre kapott megrendelést a román királyi állami vasúttól. Az ő gyárukban is - akárcsak a Schember C. és Fiainál - elsősorban a mérlegek összeszerelésével foglalkoztak /51/. A megrendelés teljesítése így, saját erőből igen nagy beruházást igényelt volna, ugyanakkor a megrendelés után ezekre a gépekre - egy újabb megrendelésig - nincs szükség. Fejlesztés és beruházás helyett inkább szerződést kötöttek a Schlick-féle vasöntödével (Schlick-féle Vasöntöde és Gépgyár) a szükséges alvázak és mérleghidak elkészítésére. Ugyanebben az évben jelentős megrendelést kaptak a m. kir. Államvasutaktól is: a MÁV-nál üzemelő 308 db hídmérleg faalkatrészeit cserélték ki vasalkatrészekre. /52/ 1905-ben a Schember C. és Fiai vasúti hídmérlegekre szóló bolgár megrendelést teljesített (a mennyiséget sajnos nem ismerjük). A megrendelő bizalmának növelésére a cég azzal a kéréssel fordult az Iparkamarához, hogy részére bizonyítványt állítson ki, miszerint "az évek hosszú során át a m.k. kincstárnak, a vasutaknak, cukorgyáraknak, stb. szállítói vagyunk, s különféle vasúti, mezőgazdasági, kereskedelmi és egyéb mérlegek nagybani gyártásával foglalkozunk." /53/