Molnár Antal: Egy raguzai kereskedőtársaság a hódolt Budán - Források Budapest közép- és kora újkori történetéhez 2. (Budapest, 2009)
A Bona–Bucchia Társaság története - A társaság budai működése és felszámolása
53 téki végrehajtóktól ezen a téren is szabad kezet kapott, eljárásával és az ajándékokra költött összegekkel kapcsolatban később sem merült fel panasz. A Budán élő raguzai kereskedők a beglerbégnek és a vojvodának tartoztak a hivatalbalépésekor kollektiven ajándékot adni, ezekhez Zamagna is minden esetben hozzájárult. Olykor a letett pasával is célszerű volt jó kapcsolatot ápolni, elsősorban hogy utódjánál pártfogolja az érintetteket. A követek vagy megbízottak az első találkozáskor kötelezően megajándékozták a tartomány főméltóságait: a pasát, a kádit és a defterdárt. Az ún. cukorünnepen (seker bajrami) édességekkel és gyümölcsökkel kedveskedtek az irántuk lojális oszmán hivatalnokoknak és katonáknak. Az igazán nagy kiadásokat azonban nem ezek az alkalmak, hanem a konkrét ügyek elintézése érdekében gyakorlatilag kötelező vesztegetési tételek jelentették. A számadáskönyv alapján egyértelmű: az oszmánokkal való minden érintkezés egyúttal ajándék átadásával is járt. A leggyakrabban a vitás ügyek előnyös elrendezése, a perek során a kedvező tanú- vallomások és ítélet, az iratok kiállítása, a különböző hivatali és katonai támogatás, a csausok és janicsárok segítsége, az adósságok behajtása és a nem fizető adósok megszorongatása szerepelnek az ajándékozás fő okai között. Nemcsak a saját embereik segítségét, hanem az ellenfél megbízottainak jóindulatát is ilyen módon nyerték meg: így szabadultak meg az adósságok megfizetésétől vagy a különböző zaklatásoktól. Az ajándékok fajtái a vártnál lényegesen kisebb változatosságot mutatnak: gyakorlatilag csak szöveteket, édességeket és gyümölcsöket adtak, nagyon ritkán és kis tételben készpénzt. Egyéb tárgyakkal alig találkozunk, például egyszer egy vendégük ebéd után magához vett a házukból néhány kanalat és ezüstfibulát. Az ajándékok nagyságából a budai oszmán adminisztráció tagjainak (akárcsak informális) rangsorára nem következtethetünk, ugyanis az ajándékok értéke nem elsősorban a megajándékozott személyétől, hanem az ügy fontosságától függött. Persze nyilvánvaló, hogy a pasának vagy a kádinak csak a legjobb minőségű szövetekből lehetett adni, míg egy csaus szolgájának jó volt az olcsó magyar karasia is, de az egyes tételek nagyságát a címzett rangja nem igazán befolyásolta. A különösen nagy súlyú ügyekben, a börtön vagy egy horribilis kifizetés elkerülése érdekében egy csaus, egy vojvoda vagy egy imám is 30-50 tallér vagy ennél is magasabb értékű szövetet kapott, míg „nyugalmi időszakban” a budai kádi is kénytelen volt beérni 33 dinárt érő édességgel. A budai kereskedőktől vásárolt és az apparátus tagjai között szétosztott szövetek jól reprezentálják a raguzaiak hódoltsági textilforgalmának szerkezetét. Mindenekelőtt egyértelmű, hogy a budai piacot nem a különlegesen drága luxustextíliák kínálata jellemezte: a posztók közül nyolcvanas és százas láncsürűségüvel nem is találkozunk, és az előkelő bársonyok is ritkán fordulnak elő. A legolcsóbbnak a karasiaposztó számított, a magyar változat rőfjét 40 akcséért, a jobbakat 70-80 akcséért mérték. Ezt követte az ormesinónak hívott könnyű selyemszövet, amelyből 120 akcsébe került 1 rőf. A leggyakrabban a rőfönként 150-160 akcse értékű, a közepes minőségű hatvanas és hetvenes posztókkal, atlaszokkal és selymekkel találkozunk. Eggyel magasabb árkategóriába tartoztak, nyilván a színezés miatt, a rózsaszín és zöld posztók, illetve a gránátposztó, a damaszt és a karmazsinvörös atlasz (180-200 akcse/rőf)- A csúcsot a
