Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Varsó
építették. Ennek az irányzatnak fő képviselője H. Marconi (nagy bérházakat tervezett a czerniakówi munkások számára). Varsó kertjeinek egy részét beépítették. A városrendezést teljes egészében a Rada Budownictwa és a Konntet do Ulozenia Planu Regulacyjnego Miasta Warszawy (Varsói Városrendezési Tervbizottság) irányította. Az utcákat kiszélesítették. Az első vízvezetéket 1853 és 1855 között létesítették. A XIX. század második felében a városközpontban a több mint százéves facsatornákat új csatornarendszerrel váltották fel. Az 1844- 1846-os években épült meg a Visztulához vezető viadukt, Nowy Zjazd (tervezője F. Pancer). 1859 és 1864 között a viaduktot kiegészítették az első vasszerkezetű Visztulahíddal (tervezője S. Keirbedz). A közigazgatás szerve a Rada Miejska (Városi Tanács) volt, a végrehajtó hatalmat pedig a magisztrátus gyakorolta. A kerületek számát 12-re növelték. A januári felkelést követő években (1863-1864) Varsó fejlődése rövid időre lelassult. A lengyel autonómiát felszámolták, Varsót kormányzósági várossá fokozták le. A XIX. század utolsó harmadában a város gazdasági fellendülése és a lakosság számának növekedése figyelhető meg, Varsó az ország ipari központjává vált. 1875-ben új utcákat jelöltek ki, és határait nyugati, déli és keleti irányban kiterjesztették. Magában a központban számos magán- és középületet emeltek, ez időre tehető az ún. „varsói bérháztípus” kialakulása is. A XIX. század második felének neves építészei: S. Szyller, W. Marconi, J. Gay, F. M. Land, A. Kropiwnicki, J. Dziekonski, O. Wagner stb. Az egyre fejlődő ipar a város nyugati részét foglalta el, ezzel egy időben Varsó körül és magában a városban ún. nyomorházak épültek. A századfordulón „modernista” stílusban épült a Lengyel Színház, a Szövetkezeti Bank, a Jablkowski Testvérek Kereskedelmi Székháza. A kor építészei: M. Tolwinski, K. Jankowski, F. Lilpop, J. Heurich és mások. Az első világháború alatt több híd, pályaudvar és számos ipari létesítmény semmisült meg. 1915. augusztus 6-tól 1918. november 11-ig a város német megszállás alá került. A megszállás ideje alatt a várost a Zarzqd Miasta Warszawy (Varsói Elöljáróság) igazgatta. 1915. szeptember 21-én a megszállók visszaállították Varsó fővárosi jogait, és területét 82 km2-rel megnövelték (1916. április 8-i dekrétum). Hozzácsatoltak több kisebb népsűrűségű, közművek nélküli külvárost, amelyek a cár izmus idejében Varsó erődítményeinek előterét képezték. T. Tolwinski építész vezetése alatt az 1916 óta működő Kolo Architektów Politechniki Warszawskiej (Műegyetemi Építészek Köre) tervet dolgozott ki a megnagyobbodott városfejlesztésére. A tervet 1916 decemberében fogadták el és annak végrehajtására 1917-ben létrehívták a Biuro do Spraw Regulacji i Zabudowania Miastát (Városrendezési és Építési Iroda). 1918. november 11-én az ország felszabadult, és Varsó ismét a független lengyel állam fővárosa lett. Az urbanizációs feladatok megoldására 1923-ban létrehozták a Komitet Rozbudowy Stolicyt (Fővárosi Újjáépítési Bizottság). Az 1919-1930-as években főleg lakótelepeket építettek. A városközponton kívül tereket létesítettek, és az észak-déli főútvonal jelentős részét bevonták a város vérkeringésébe. Átlós irányban kiépült egy új vasútvonal a Visztulán átvezető híddal, és egy kéregalagút a meghoszszabbított Jerozolimskie fasor alatt. Az új központi pályaudvart 1939-ben adták át. A két világháború között a XIX. század stílusirányzatai mellett továbbélnek a szecessziós formák, a harmincas években pedig az avantgárd építészet befolyása is érezhető. A legnagyobb építkezések: a Geológiai Intézet, a Nemzeti Múzeum, a Közlekedési Minisztérium, a Törvényszék, a Sejm (Országház), a Biztosító Egyesület és a Prudential épülete. A korszak élvonalbeli építészei: T. Tolwinski, K. Skórewicz, R. Gutt, B. Pniewski, M. Lalewicz, B. Zborowski, S. és B. Brukalski, Sz. és H. Syrkus, H. Chmielewski stb. Restaurálták az Óváros házait, feltárták az erődítményfalak egy szakaszát és a barbakánt. Sok új emlékművet emeltek. A II. világháború és a német megszállás időszaka (1939. szeptember-1945. január) a fővárosnak olyan károkat okozott, amelyek nehezen hasonlíthatók össze Európa más országainak a modern időkben elszenvedett veszteségeivel. Már 1939 szeptemberében az áldozatok száma 50 000 volt, az épületek 12%-a romokban hevert. A királyi palotát - a lengyel államiság jelképét - Hitler személyes parancsára rombolták le. Varsó kapitulációja után Hitler a fővárost vidéki várossá kívánta süllyeszteni: Varsó fővárosból a varsói kerület hatóságainak központja lett. A megszállók már 1940-ben tervet dolgoztak ki a balparti városrész teljes likvidálására; Neue Deutsche Stadt (Új Német Város) néven új városrészt készültek építeni, körülbelül 130 000 lakossal. A jobb parton munkatábort kívántak létesíteni 800 000 lengyel részére. Varsó a megszállás alatt az ország politikai ellenállásának központja és egyben számos titkos katonai szervezet székhelye volt (Armia Krajowa - Népi Gárda, Armia Ludowa - Népi Hadsereg stb.). Válaszként a terrorra és a város lakossága ellen elkövetett bűntettekre, Varsó utcáin az ellenállók számos akciót hajtottak végre. A gettófelkelés brutális leverése után a zsidónegyed teljes lerombolása (1943 áprilisában) emberéletben és épületekben súlyos veszteségeket okozott. A legnagyobb rombolást a hitleristák a varsói felkelés idején (1944. augusztus-október) és annak leverése után (1944. október-1945. január) végezték, amikor is megsértve az 1944. október 2-i kapitulációs egyezményt, a különleges alakulatok kegyetlen alapossággal rombolták le a várost. A lakosságot a német birodalmi hatóságok kitelepítették, javaikat elkobozták vagy egyVARSÓ 321
