Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Róma
az egyetem épületei a Viminalén és a Policlinico a Porta Maggiore közelében. A Termini pályaudvar tovább terjeszkedett, növelte területét a Trastevere állomás és a főpiac a vágóhíddal. A történelmi városközpontban is folytatták az útban levő épületek lebontását, falrendszereket és rakpartot építve a Tevere mentén, valamint új hidakat létesítettek, így tűnt el a Falconieri- és a Sacchetti-paloták kertje, az Altoviti-palota és az Apollo Színház. A városközponttal való összeköttetés javítása érdekében új utcákat kellett létesíteni, illetve a régieket megszüntetni. Ismét hozzáláttak a Via del Tritoné meghosszabbításához a Quirinaié alatti alagút képzésével; a Tomacelli és Zanardelli, valamint az Arenula utak mentén sok kis házat lebontottak, hogy a Tevere part közvetlenül érintkezhessen a Corsóval és a Piazza Navonával; bontásokat végeztek a Via Cavouron egészen a Piazza Veneziáig; megnyitották a Corso Vittoriót a Piazza Gesütól a Via Paoláig. A terv további szanálásokat irányzott elő a gettóban és a Pettinari kerületben, valamint a Piazza del Popolo háta mögött található Oca kerületben. Az ezt követő években szinte maradéktalanul végrehajtották a terv által előírt változtatásokat. Ide kívánkozik azoknak a XV. és XVI. századi épületeknek legalább vázlatos felsorolása, amelyeket teljesen vagy részben lebontottak: a Sora-, a Sforza Cesarini- és a Vidoni-Caffarelli-paloták, a Capitolium nyúlványainak eltüntetésével lerombolták a Macel de’Corvi zónát, a Giulio Romano házat, a tornyot és a III. Pál pápa építtette vízvezetéket. A Corso kiszélesítése révén és a Via Cavour, valamint a Via Arenula és a Corso Vittorio megnyitásával a Piazza Venezia területe megnövekedett. A térre II. Viktor Emanuel emlékére gigantikus emlékművet terveztek. A második pályázatot Sacconi nyerte el, aki késedelem nélkül hozzálátott nagyon is középszerű tervének kivitelezéséhez. A munkálatok 1911-ben fejeződtek be. Az 1883. évi terv a már meglevő, tényleges igények kielégítését szolgálta. Realizálásához azonban hiányoztak a megfelelő jogi eszközök. 1888-ig igen szervezetlenül folyt a végrehajtás. A városrendezési eszközök csekély hatékonyságát jelzi a város körül épült villák sorsa: a ragyogó Ludovisi-villát és kertjét például tulajdonosa eladta egy bankcsoportnak, és helyén hamarosan lakókerületet létesítettek. A Testaccio negyedben Picard és Marotti mérnökök olcsó népi lakóházakat terveztek, de törekvésük folytatás nélkül maradt. Nagy gondot jelentett a különböző építkezéseknél foglalkoztatott munkások elhelyezése, nagy részük kénytelen volt barakkokban meghúzódni. Ugyanakkor viszont befejeződött a Piazza Esedra, a Piazza Vittorio, a Margheritä, az Umberto és a Palatino hidak építése, amelyek lehetővé tették a város két része közötti forgalmat anélkül, hogy változtattak volna a két part közötti elkülönülésen. Az első két híd a város köz- és társadalmi életét a Piazza Colonna környékére összpontosította, amely éppen abban az időben szélesedett ki a Corsóval, majd a közelében felépülő Quirino színházzal. A XX. század első éveiben a városban sok az ellentmondásos esemény, a gazdasági válság időszaka az építői tevékenységben is éreztette hatását. A fő törekvés ekkor a középületek befejezése, folytatódik a Prati-lakónegyed kiépítése az Igazságügyi Palota környékén és a már korábban megkezdett munkálatok a Via Flaminia mentén, valamint a Via Salaria, a Pincio, a Celio, Esquilino dombok területén stb. Északi irányban széles sétautak is épülnek: a Viale Tiziano és a Parioli. A lakosság száma eléri az 520 ezret, és feltűnik az első villamos és a villanyvilágítás. Az új évszázadban a város fejlődése szempontjából egy sor jelentős törvény lát napvilágot. A Giolitti-törvények (1904-1907) végrehajtásának jelentős eleme: az ingatlanra kivethető adó és az úgynevezett Népi Házak Intézete (Instituto Case Popolari - I. C. P.), mely 1903-tól kezd hatékonyan tevékenykedni, és megbízásából fejeződnek be a Testaccio kerület építkezései, a Piazza Vittorio és S. Croce in Gerusalemme melletti házak; 1907-ben pedig lerakják a S. Saba kerület lakóházainak alapjait. Ugyanebben az évben fontos változás történt a fővárosi vezetésben: Ernesto Nathant, a Mazzini féle baloldal képviselőjét választják polgármesterré. Ezzel megszűnik a régi földbirtokos arisztokrácia 37 éves uralma. Az 1883-as városrendezési terv - amely csak részben volt képes szabályozni a város fejlődését és korlátozni a spekulációt - érvénye lejárt. A városi tanács új terv megalkotásával bízta meg Edmond Sanjustot. 1909-ben fogadják el az új városrendezési tervet, amely sok új vonást tartalmazott. Az akkori helyzetet figyelembe véve, Sanjust arra törekedett, hogy sűrűn lakott és parkos területek váltakozzanak egymással, így megmentett néhány villát, például a Nomentanát. Tudatában volt annak, hogy a lakott területek különböző városközpontok kialakulásával járnak, ezért terveket dolgozott ki a már meglevő és az előre látható városmagok kiképzésére. A terv további újszerűsége az épületek három típusba sorolása: a legfeljebb 24 m magasságú épületek, a három szintnél nem magasabb villák kis kerttel, és a luxusházak kerttel, amelyeknek építése egy-egy zónában csak 1/20-ad arányban engedélyezhető. A szanálást illetően Sanjust terve szerényebb Vivianiénál, és több rendezési területet jelöl ki: a ponté Cavour és a Muro Torto összeköttetése a Via del Trito della Crocén és a Piazza di Spagnán át; a ponté Vittorio és a Via del Tritoné összekapcsolása; a Via dei Coronari kiszélesítése a Trevi és a Piazza Colonna környékén történő bontások révén. A terv nem valósult meg teljes egészében, de részben létrejött a Piazza Venezia és a Colosseum közötti útvonal, továbbá a Babuino- Macelli közötti összeköttetés, egy alagúttal pedig a Via Milano és a S. Giovanni közötti útvonal. 276 EURÓPAI FŐVÁROSOK
