Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Párizs
Napóleon a várost gyámság alá helyezte. A városi elöljáróságot közvetlenül ő irányította. Tanácsadói a belügyminiszter, Szajna megye prefektusa és a rendőrfőnök, akik az 1811-ben 12 kerületre osztott város feletti hatalmat gyakorolták. Ez a szervezet 1974-ig nagyjából változatlanul fennállt. Már a direktórium időszakától a belügyminisztériumhoz tartozott a középületek igazgatósága. E szervezet bizonyos értelemben az Ancien Régime mintájára működött, amikor is a Secrétariat d’État de la Maison du Roi (Királyi Udvar Államititkársága) tulajdonképpen a belügyminisztérium szerepét töltötte be. A belügyminiszter, Montalivet 1810-ben megalakította a Direction des Travaux Publics de Paris-t (Párizsi Közmunkák Igazgatósága). Napóleon nem ügyelt az összképre, egyedül a nagyság utáni vágy és a gyakorlati érzék mozgatta. A már meglevő utcák újjáépítésénél és rendbehozatalánál jobban érdekelte új, nagy utak építése, és ennek érdekében számos régi negyedet átvágatott. Napóleon elhatározására 1802-ben kezdték meg a Rivoli utca építését, hogy észak felől a Concorde téren keresztül megközelíthető legyen a Louvre. Ugyanebben az időben utat nyitottak a Vendőme térig. A megvalósítás másfél évtizedet vett igénybe és jelentős épületek estek áldozatul. A Tuilériák udvara előtt több házat le kellett bontatni a Caroussel diadalív építése miatt. Lebontották a Chátelet börtönét s az Hőtel-Dieu kórház kápolnáját is, hogy megnagyobbítsák a Notre-Dame teret. Az 1790-ben nemzeti vagyonná nyüvánított Saint- Germain-des-Prés-apátság feloszlatásával (1799-1800) lehetővé vált az Abbaye és a Jacob utca közötti terület parcellázása. A Quartier Latinban a Panthéon megközelítését könynyítette meg délen és keleten az Ulm és a Clovis utcák megnyitása. Megmentették ugyan a Saint-Étienne-du- Mont-templomot és a XVII. századbeli kolostori épületeket, de áldozatul esett a Sainte-Geneviéve-apátság és -templom. Négy új híd épült: a Szent Lajos-híd (1803), a pont des Arts (a művészetek hídja, egy vasátjáró, a kor újdonsága, 1805) a Louvre és a régi Mazarin-palota között, az Austerlitz-híd a város felső részén (1806), a Iéna-híd pedig az alsó végén (1812). Mindegyik hídon vámot szedtek, még a gyalogosoktól is, és ez a város számára komoly bevételt biztosított. A monumentalitás és a nagy távlatok Napóleon építkezéseinek leglátványosabb elemei. A császárság legkedveltebb díszítőelemei a diadalívek és a nagy szökőkutak voltak. Az Arc de Triomphe de l’Étoile, amelynek építését 1806-ban kezdték el, csakLajos-Fülöp idején készült el. Napóleon nagyságra való törekvése szerencsére a városrendezés gyakorlati kérdéseire is kiterjedt: utcahálózat kiépítése, élelmiszer-ellátás stb. Megsokszorozta a kövezett és járdával ellátott utcák számát, fedett átjárókat építtetett a gyalogosnak, mint például a Saint-Honoré és a Rivoli utcákat összekötő átjárót (megsemmisült). 1805- ben bevezettette a házak utcák szerinti számozásának modern rendszerét (páros és páratlan oldalak). Az 1801- 1802-es pusztító árvíz a rakpart megerősítésére ösztönözte (három kilométert építtetett). A régi álmot, az Ourcq vizének felfogását Girard-ral valósíttatta meg. Az ivóvízellátást számos kút felállításával biztosíttatta, amelyek közül néhány még ma is áll (pl. Fellah kút a Sévres utcában). Hatalmas szennyvízcsatornákat építettek a felvonulási utak alatt (pl. a Rivoli utca). Minden új utcát szennyvízcsatornával is elláttak, öt nagy vágóhidat nyitottak meg 1815-ben. Az első császárságtól kezdve végleg elhagyták a fakeretes építkezést az utcára néző házorommal. A legrégibb házak lassanként átadták helyüket a szabályos, kőből vagy gipsszel bevont terméskőből épült homlokzatúaknak. A házak magasságát szabályozták. A királyi palota közelében, a Radziwill átjárónál álló kilencemeletes házat azért engedélyezték, mert beleillett a környezetbe. A császár által 1812-ben kinevezett Chabrol prefektus a restauráció egész ideje alatt (1815-1830) megmaradt Szajna megye rendőrfőnöki tisztében. Egyik utódja, Rambuteau pedig 1833-tól 1848-ig volt rendőrfőnök. A restauráció korában Szajna megye rendőrfőnökének Párizs polgármesteréhez hasonló szerepe volt. A király nevezte ki és közvetlenül tőle függött, de működését a Szajna megyei főtanács és a párizsi városi tanács polgárai ellenőrizték. Lajos-Fülöp idejében a városi tanács tagjait cenzusos szavazással választották, tehát a leggazdagabb választók érdekei érvényesültek. Chabrolt, akárcsak Rambuteau-t, korlátozták munkájában ezek a minden nem kifizetődő kiadással szemben ellenséges polgárok, sőt maga a fukar Lajos-Fülöp is. Az első császárság adósságai nyomasztóak voltak. Sok építkezés abbamaradt, közülük többet csak a júliusi monarchia idején fejeztek be. Szembe kellett nézni a népesség gyors növekedésével is, ami az iparosodás korszakának velejárója. A munkások a központi és az északi negyedekbe tömörültek, majd a restauráció korának elejétől kezdve a külvárosokba szorultak. A század közepén a főváros lakosainak száma meghaladja az 1200 ooo-et. Az Ile de la Cité, a vásárcsarnok környéke, a Saint- Honoré, Saint-Jacques és Saint-Marcel negyedek már régóta telítettek. A vásárcsarnok negyedében egy lakosra csak 8 m2 jut. A nyomor és a túlnépesedés több központi negyedet elproletárosított, ugyanakkor a külvárosok lakossága még gyorsabb ütemben nőtt. A lakosság száma 1817-1841 között több mint 50%-kai emelkedett. A Főadóbérlők falán túl, az egyszerű falvakból is városok lettek: La Chapelle lakosainak száma 700-ról 33 ooo-re emelkedett. La Viliette és Montmartre népessége hasonlóan alakult. A Batignolles parcellázása következtében alakult kis község lakossága 1866-ban 44 000. 1829-ben létrejött Grenelle község is. 234 EURÓPAI FŐVÁROSOK
