Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Madrid
számlált. 1546-ban viszont megduplázódott ez a szám, és a legújabb kutatások szerint 1561 körül Madridnak már 15 000 lakosa volt. Ebben az időben Covarrubias építész tevékenysége eredményeként az Alcázar erőd palotává válik. Falrendszere megmarad, de a kapukat megszüntetik, ami elősegíti a város fejlődését. II. Fülöp király 1561. évi rendeletével Madrid, amely eddig a spanyol királyok alkalmi székhelye volt csupán, az ország fővárosa lett. II. Fülöp talán azért döntött így, mert a régi fővárosok: Toledo, Burgos, León, Sevilla stb. közötti választás politikai feszültséget okozott volna. Stratégiai szempontok figyelembevétele kevésbé valószínű, mivel Toledo e téren egyenértékű előnyökkel rendelkezett. Valószínű, hogy az egészséges környezet és a kedvező éghajlat is vonzotta a királyt. A politikai központtá válással a városi élet és a gazdasági fejlődés meghatványozódott: a királyi udvart követően a főnemesek és magas egyházi méltóságok is nagyarányú építkezésekbe fogtak, a kézművesség és a kereskedelem fellendült. Az 1561. évi rendelet értelmében a városfal határait az Alcázar, a Puerta de Santo Domingo (kapu), a Postigo de San Martin (kapu), a Puerta de Sol (Nap kapu), a Puerta de Anton Martin, a Puerta Cerrada (Zárt kapu), a Puerta de Moros (Mórok kapuja) és a Puerta de la Vega (Mező kapu) képezték. A fővárossá válás következtében a lakosság száma rohamosan emelkedett a város északi, keleti és déli részein, a nyugati oldalon azonban a fejlődést a Manzanares folyó talaj egyenetlenségei gátolták. A falakon belüü terület ekkor már szűknek bizonyult és a városfalon túl is építkezni kezdtek. Attól kezdve, hogy II. Fülöp állandó jelleggel Madridba helyezte át udvarát, a lakosok kötelesek voltak házaikban elszállásolni a királyi udvar Madridon átutazó tagjait. Ezért a lakosok a szállástörvény kijátszása céljából „a la malicia” elnevezésű kis házakat építettek olyan telkeken, ahová szép, tágas házak is épülhettek volna. így igen szerény, sok esetben nyomorúságos épületek jöttek létre. A helyzet orvoslására II. Fülöp azoknak, akik hajlandók voltak pontosan az előírt normák szerint építkezni, bizonyos időre felmentést ígért az elszállásolási kötelezettség alól. Az 1567. szeptember 18-i királyi rendelet már kötelezővé tette a normák betartását. Az 1584. február i-i királyi rendelet intézkedett a királyi udvar elszállásolásáról, eszerint a házakat nagyobbra kötelesek építeni és az elszállásolás alóli mentesség esetenként nyolc évre vagy az építtető élete végéig is terjedhet, de minden esetben csak a város falain belül történő építkezésre vonatkozik. Mindezek ellenére egyre jobban szaporodtak az „a la malicia” házak. Az építkezésre vonatkozó terveket be kellett mutatni a városházán, bejegyezték azokat, majd kiadták az építési engedélyt. 1591-ben nevezték ki az első madridi Junta de Urbanismót (városrendezési bizottságot). 1589-ben II. Fülöp újabb rendelkezést bocsátott ki az építkezésekről, de kudarcot vallott minden olyan kísérlete, hogy összeegyeztesse a város szépítését és az elszállásolási kötelezettséget. Az Alcázar restaurálása folytatódott. Különösen jelentős a híres Torre dorada (Aranytorony) felépítése az erőd délnyugati sarkában. Az I. Károly által alapított kolostorok és templomok (Atocha, Vallecas, San Juan de Diós, San Felipe stb.) mellé újabbak sorakoztak fel. Művészi értékük nem túl jelentős, mert kis területen összezsúfolva kedvezőtlen építészeti hatást keltenek. Az udvar Madridba költözése után betelepedett nemesek a városban nagy, de építészettörténeti szempontból értéktelen, reneszánsz stílusú palotákat építettek. E korszak legnevesebb építésze Juan de Herrera, aki 1582 és 1584 között felépítette a Segovia-hidat. E híd megépítése és a Segovia utca kialakítása voltak a városrendezés első jelei. III. Fülöp korában (1598-1621) Madrid a központi Puerta del Sol körül sugárirányban terjeszkedett tovább. A város központja felé vezető tengelyek mentén épülő házak fokozatosan kitöltötték a közbenső területet. 1601-ben III. Fülöp Valladolidba tette át udvarát. Visszatérésekor ismét előtérbe kerültek az elszállásolási gondok, s a házak nagyságának és színvonalának javítása érdekében 1606-ban és 1608-ban újabb intézkedéseket hoztak. Madridban 13 egyházközség, 396 utca és mellékutca, valamint több mint 9000 lakóház volt ekkoriban. A házak közül 1470-re vonatkozott az elszállásolási törvény, 1725 mentes volt, 5559 pedig harmadot fizetett a mentességért. 1561 és 1601 között az építkezés üteme figyelemreméltóan felgyorsult (közel 140 épület évenként). Az udvar visszaköltözése utáni tizenöt évben újabb 685 ház épült. 1622-ben Madridnak már 69 408 lakosa volt. IV. Fülöp király adózási szempontok miatt 1650-ben a várost új fallal vette körül, amely két évszázadon át gátolta a fejlődést. A XVII. századi városrendezési elgondolások közül ki kell emelni a Plaza Mayor (Fő tér) kialakítását a Plaza de Arrabal helyén. Az építkezés 1589-ben vagy 1590-ben kezdődött, D. Sillero és F. de Móra tervei szerint, és G. de Móra megváltoztatott formában 1617-ben fejezte be. A téglalap alakú teret ötemeletes árkádos házak vették körül; hat nyitott torkolatú és három kapuval ellátott utca vezetett ide. Hossza 435 láb, szélessége 334 láb volt, a teret körülölelő 138 házban 3700 személy lakott. A tér 50000 néző befogadására volt alkalmas. Az árkádok alatt a posztó-, kender-, selyem- és fonalkereskedők, valamint a vaskereskedők boltjai kaptak helyet. A tér a hivatalos egyházi és világi szertartások színhelye lett. G. de Mora a legpompásabb díszítéssel a Panadería (Pékek háza) épületét látta el; ennek erkélyéről nézték a királyok az ünnepségeket. 1631-ben a városban tűzvész pusztított, 196 EURÓPAI FŐVÁROSOK
