Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Dublin
Dublin Dublin, az Ir Köztársaság fővárosa az Ir-sziget keleti partján, a Liffey-folyó torkolatában, a folyó két partján félkör alakban helyezkedik el. Földrajzi koordinátái: északi szélesség 530 23', nyugati hosszúság 6° 9'. A város területe az elővárosokkal együtt 115,58 km2. Az 1971-es népszámlálás adatai szerint Dublin lakosainak száma 595 000, az elővárosokéval együtt 695 000. Dublin több tényezőnek köszönheti fejlődését: a Liffey-folyónak, amely észak felé természetes kikötőbe folyik, és annak, hogy itt már a régi időkben gázlót építettek. ír nyelvű nevét is innen kapta: Ath Cliath (zátonyos gázló). A IX. században a vikingek a Black Poolon védett hajókikötőt építettek, ezt írül Duibhlinn-nek, később Dublinnak nevezték. A település fontos kereskedelmi központtá vált, majd a viking királyság fővárosa lett. Azt a nagyságot, amelyet a fallal körülvett város a XI. században elért, a XIV. század elejéig meg is tartotta. Miután az anglo-normannok 1170-ben bevették, Dublin az ír Lordság (Lordship of Ireland) székhelye lett, és ettől az időtől fogva maradtak fenn fejlődésének írásos és tárgyi bizonyítékai. 1172-ben II. Henrik Dublint Bristol város szabad polgárainak adományozta. Egy részletesebb oklevél, amelyet fia, János (Írország akkori lordja) adott ki 1192-ben, kijelölte a város határait; a város területe akkor 5,12 km2 volt. A 2,59 km2 kiterjedésű, fallal körülvett városon kívül a folyó két partján levő külvárosok is hozzá tartoztak, ideértve a Villa Ostmannorumot, azaz a vikingek városát északnyugaton. A II. Henrik uralkodása idején megalakult kereskedőcéh a városi kormányzat kezdeteire utal. A céh a város azon szabad polgárainak egyesülése volt, akik kereskedői kiváltságokat élveztek, és részt vettek a városi gyűléseken, azonkívül két prefektust (provost) választottak évente, akik a város irányítói közé tartoztak. A XIII. század Dublinban a fejlődés és a nagy építkezések évszázada volt. A század elején fejezték be a két székesegyház, a Krisztus- és Szent Patrik-székesegyházak (Christ Church és St Patrick’s) építését, valamint a dublini várat, amely az angol-ír közigazgatás székhelye lett. 1209-ben engedélyt adtak ki folyó menti „építmények” emelésére, amelyek az áruk kirakodásakor rakpartként szolgáltak, 1244-ben pedig duzzasztógátat emeltek a Dodder-folyón a városi vízellátás javítására. A XIII. században a városi közigazgatás is megváltozott. 1215-ben János király évi 200 márka bérletért a várost polgárainak adományozta, s a város tényleges pénzügyi ellenőrzését is polgárainak a kezébe adta; 1229-ben III. Henrik oklevele megszabta, hogy évente válasszák a polgármestert, aki a - régebben provostnak nevezett - tiszttartókkal (bailiff) együtt kormányozza a várost. A XIV. század első felében Dublin tovább növekedett. A fallal körülvett várost észak felé a folyóig terjesztették ki, és 1308-ban közös víztározót építettek. Ebben a században azonban számos tényező hátráltatta a város további fejlődését. A külvárosok nagy részét tűzvészek sorozata pusztította el, mivel akkoriban gyakoriak voltak az egyszerű fa- és zsúpszerkezetek. 1317-ben a polgárok szándékosan gyújtották fel a külvárosok egy részét, hogy megállítsák Edward Bruce előrenyomuló hadait; őt ugyanis ír királlyá koronázták, és hatalmát gyakorolni is kívánta. A tüzet nem tudták megfékezni, így a nyugati külvárosok nagy része megsemmisült. Hátráltatta a fejlődést, hogy a dublini öböl homokpadjai akadályozták a hajózást, s a hajók gyakran arra kényszerültek, hogy rakományukat a part távolabbi részén rakják ki. 1348-ban a pestis vitt végbe hatalmas pusztítást a többnyire zsúfoltan és egészségtelen körülmények között élő lakosok között. A sikeres ír katonai rajtaütések következtében a ténylegesen angol-ír fennhatóság alatt álló terület összezsugorodott, olyannyira, hogy 1361-ben DUBLIN 143
