Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Bevezető
Tárgyunk kiválasztását több szempontból indokolta az a gyakorlati tény, hogy a fővárosi levéltárak általában a legjobban szervezettek. A fővárosok ősidők óta egy-egy nép, nemzet életének központját alkották. A nemzeti kincsek, ereklyék, oklevelek felhalmozása akkor indult meg, amikor e városok királyi vagy fejedelmi székhelyek lettek, de e szerepük nem szűnt meg az államformák és társadalmi rendszerek változásával, a polgáriasodással sem. A világ fővárosainak száma az elmúlt évtizedben erősen felduzzadt, a kötet tervezői mégsem kívánták Európa határait túllépni. A fejlődés nagy vonalait tekintve ui. ez a földrész egységesen fejlődött, vagy legalábbis egységesebben, mint a többi. Ugyanakkor nagyrészt mindaz, amit a „vén Európa” tudományos, művészeti és műszaki téren kifejlesztett és felhalmozott, elsősorban éppen a fővárosokban található meg. Merész gondolatnak tűnhet a földrész több mint két tucat fővárosát egy kalap alá venni. A tervezők és szerzők előtt világos volt a sok, szinte minden téren megnyilatkozó különbség, amely a tárgyalt városokat sokkal inkább elválasztja egymástól, mintsem közelíti. Már az életkorban is óriási különbségek tapasztalhatók a több ezer éves Róma és a nála közel kétezer évvel fiatalabb észak-európai társai között, s a különbség még élesebbé válik, ha azt vesszük figyelembe, mikor váltak egy-egy kisebb-nagyobb terület központjává. (Legellentétesebb példák e tekintetben Róma, Prága és Bonn.) Fel kell figyelnünk az azonos korszakban politikai központ szerepét betöltő városok minőségi különbségeire is. A főváros a politikai terület központja. A terület szervezése azonban lehet eltérő, erősen centralizált, vagy előnyben részesítheti a nagyobb, többé-kevésbé önálló egységek valamilyen együttműködését. Alig lehet az erős központosításra törekvő Párizst ebből a szempontból a svájci szövetségi fővárossal összehasonlítani. A nemzeti munkamegosztásban is eltérő szerep jutott az egyes fővárosoknak, aszerint, hogy csupán a politikai és társadalmi központ szerepét vállalta-e, vagy kereskedelmi és ipari téren is jelentős helyet foglalt-e el. Ha a különbségekről beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a mai európai fővárosok legtöbbje már hosszú múltra tekinthetett vissza, amikor fő- vagy székváros lett. Volt olyan, amelyet kezdettől fogva népes, élénk városként ismertek, a kereskedelem és ipar központja volt, mások inkább kulturális központok voltak, kiterjedésük, infrastruktúrájuk is eltért. Mi sem természetesebb, mint az, hogy a sokféle különbség következtében még a nagyjából azonos földrajzi helyzetű fővárosok is megtartották a maguk sajátságait. A városi élet nagyjából azonos kritériumai ellenére a modern urbanizáció országonként más és más jellegzetességeket mutat fel. Kötetünk felületes átfutása is meggyőzhet mindenkit arról, mennyire eltérő eszközökkel próbálta meg minden főváros a maga rendezésének nehéz problémáit megoldani. Az európai várostörténet-írás módszerének terén sem vagyunk eléggé felkészültek. Míg az összehasonlító módszer térhódításának időszakában az egyezést helyeztük előtérbe, addig manapság az eltérő vonások vizsgálatát szorgalmazzuk. Úgy tűnik, a különlegességeket és sajátosságokat vizsgálva, ez irányba tolódott el a várostörténet-írás. Esetenként elvétettük az eredeti célt, az egységet képviselő fő tendenciák megértését. Nagy különbséget jelent az intézmények - köztük a levél- és irattárak - rendszere. Súlyosbító körülmény, hogy a várostörténet forrásaiban a pusztító háborúk nyomán néha egész korszakokat érintő hiányok keletkeztek. Mégis azt tapasztaltuk, hogy a XX. század egyre egységesebb, a múltat és jövőt szervesen összekapcsolni 12 Bevezető
