Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Bevezető
kívánó városfejlesztési törekvései az azonos vagy hasonló jelenségek tanulmányozására hívják fel a kutató figyelmét. A civilizáció kezdete és a város szorosan összetartozó fogalmak. Az európai kontinens területén az első ilyen civilizációt hordozó városalakulatok az antik városok. Város és állam bennük egyet jelentett, ahogy ez klasszikus formájában a görög poliszban megtestesült. Város és vidék sajátos államszervezeti egysége élt tovább a római birodalom szervezetében is, amely szintén az antik civitas elv felnagyított és megsokszorozódott rendszerén alapult. A mai államrendszer a múltnak nem közvetlen folytatása. Csíraformáit a középkor hozta, amint azt Franciaország, Anglia története példázza. Ezen államok kialakulásának kezdetén, a feudális viszonyok kikristályosodása után a város és vidék elszakad, sőt a későbbiek során bizonyos mértékig szembe is kerül egymással. Hasonló módon alakul, bár évszázadok múltán, a később induló kelet-európai államok sorsa is. További hosszú évszázadokra nyúló folyamat során születik meg a változó királyi székhelyek állandósulásával a város és állam összekapcsolása, de most már minőségileg új alapokon. Nem a városelv államivá szélesedésével, hanem az állami központ kialakításának igényével. Főváros: ez a fogalom ma tételes törvényben rögzített státust takar. E státus alapján elsősorban a politikai közigazgatás, az államhatalom szerveinek, a központi kormányhivataloknak a székhelye, régebben főleg az uralkodói rezidencia jelentette a fogalom tartalmát. Vannak fővárosok, amelyek nem is lépték túl a fenti szerepkört, s országuknak csupán adminisztratív centrumai. Az esetek többségében azonban a főváros sokoldalú központ, kulturális és gazdasági szempontból vezető szerepet játszik, s lakóinak számát tekintve is jelentős. Néha a tradíció által is megerősített gazdasági-társadalmi vezető szerep erősebb volt a politikai-igazgatási tényezőknél; így maradt Moszkva Oroszország fővárosa akkor is, amikor a cári udvar Szentpétervárra költözött át. Amszterdamot gazdasági fontossága s egykori politikai vezető szerepének hagyománya teszi ma is Hollandia fővárosává, noha az adminisztratív centrum Hága. A szabályszerű mégis a gazdasági-politikai-kulturális vezető szerep együtthatása, mégpedig oly módon, hogy a főváros nagyságát, növekedését az állammal mint politikai tényezővel való kapcsolata határozza meg. így a XVIII. századi Itáliának nem Róma, a Pápai Állam politikai centruma a fővárosa, hanem Nápoly, a jóval nagyobb Szicíliai Kettős Királyság székhelye. Viszont az olasz egység megteremtése után Róma kerekedett felül. Minél nagyobb és centralizáltabb egy állam, annál valószínűbb, hogy székhelye népes és gazdag város. A modern állam ugyanis nemcsak politikailag elhatárolt terület, a nemzeti piac nemcsak a belső vámok eltörlése és a gyorsuló közlekedés által jött létre. Elengedhetetlen feltétele egy olyan gócpont, amely magába szívja az anyagi és szellemi javakat az ország minden részéből, hogy azután újraelosztva, továbbjuttassa azokat, szivatytyúként áramlásban tartva információit és az anyagi erőket, kulturális eszméket és politikai gondolatokat. Nemzeti nyelv és nemzeti tudat megalkotása csakúgy a főváros feladata, mint az egységes közigazgatási szervezet kiépítése vagy az egységes belső piac létrehozása. Az állammal való szoros összefonódás ellenére vagy talán éppen azért, nem mindig könnyű megmondani egy mai fővárosról, mikortól eredteti státusát. Az idők folyamán ugyanis nemcsak nagyságban, hanem minőségben is eltérő politikai alakulatok székhelyei lehettek. Dublin például 1660 óta székhelye az ír tartományi parlamentnek, de csak 1922 óta fővárosa egy önálló államnak. Berlin 1486-ban lett a Brandenburgi őrgrófság székhelye, de csak 1618 óta a porosz királyságé. Budát hozhatnánk fel példának arra, hogy lehet elveszíteni, majd visszanyerni a fővárosi szerepkört stb. A kritériumot mindenképpen a szuverén államiság megléte jelenti. A kötetünkben szereplő 28 fővárosból a XV-XVI. század fordulóján még csak hét töltött be fővárosi funkciót. Hosszú, töretlen fejlődést mindössze kettő mutatott: Párizs és London. Róma, egyházi szerepénél fogva egykor a keresztény világ fővárosa, megsínylette a XIV. század folyamán a pápák világhatalmi törekvéseinek bukását. A XV. század második felében két új főváros keletkezett: Koppenhága és Moszkva. A Jagellók perszonálunióval összekötött két országának fővárosai, Prága és Buda viszont már egy hosszú hanyatlás kezdetét jelzik. Prága, amely Luxemburgi Károly idejében a Németrómai Birodalom székhelye, a következő század folyamán, a Habsburgok idején, tartományi székhellyé süllyed, Buda pedig a török hódítás következtében századokra elvész az összezsugorodó Magyar Királyság számára. A XVI. század három új fővárost emelt fel: Madridot, Bécset és Lisszabont. Az első kettő a Habsburgok spanyol, illetve közép-európai birodalmának székhelyeként vált jelentőssé, míg Lisszabont a kibontakozó atlantióceáni kereskedelemből meggazdagodó portugál királyok választották székvárosul. Térbeli elhelyezkedésüket vizsgálva, a fővárosokat egy nyugat- és egy közép-európai tömbben látjuk a XV. század végén elhelyezkedni. Egyedül Moszkva fekszik távolabb, a centralizált államfejlődés kelet-európai gócaként. A XVI. század ezt a nyugat-közép-európai tömböt gyűrűszerűén körülvéve tágítja, s a XVII. század északról és keletről újabb félgyűrűvel - Stockholm, Berlin, Varsó - gyarapítja. Ezzel le is zárul a fővárosok kialakulásának egyik korszaka; a XVIII. században nem jön létre új főváros, legfeljebb azt említhetjük meg, hogy a XVIII. század végén a török uralom alól egy évszázaddal korábban felszabadult Buda ismét Magyarország fővárosa lett. 13
