Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Budapest
XIII. századtól fogva Felhéviznek nevezték el azokról a meleg forrásokról, amelyek még ma is táplálják a Lukács- és a Császár-fürdőt. Létrejött egy település Contra-Aquincum falai közt is. Itt a X. században mohamedán vallású volgai bolgár kereskedők telepedtek meg. Neve a bolgár-szláv eredetű Pest, az itteni mészégető kemencékre utal. Jelentőségét a dunai átkelőhely adta, a pesti réven át haladt ugyanis Nyugat-Európába a nemzetközi kereskedelem egyik legfontosabb útvonala, az ún. kijevi út. A XI. században alapították a mai Belvárosi plébániatemplomot, amelynek déli román fala a római castrum zárófalára épült. A XIII. század első felében nagyrészt kicserélődött a lakosság, az egykori források nagy és gazdag német városként említik. Pesttel szemben, a Duna jobb partján a Gellérthegy és a Várhegy között is létrejött egy település nem sokkal a honfoglalás után. Neve eleinte Kisebb-Pest volt, később az itteni meleg forrásokról Alhévíznek nevezték el. A bal parti Pest és a jobb parti Kisebb-Pest jogilag egy településnek számított. 1230 körül kapott kiváltságlevelet, árumegállító jogot és az ország határán belül vámmentességet, továbbá bíró- és plébános választási jog illette meg a polgárokat. 1241-1242-ben az országba betörő mongol-tatár seregek ezeket a településeket is feldúlták. Kivonulásuk után IV. Béla (1235-1270) a csaknem teljesen elpusztult ország újjáépítése során a mai budai Várhegyen új várost alapított. Ezt kezdetben Pest-újhegyi városnak nevezték, mivel Pest polgárai közül sokan áttelepültek ide. Később az új várost Budának, az egykori Aquincum helyén települt Budát pedig Óbudának nevezték. Buda német neve: Ofen. A Várhegyen alapított új városhoz csatolta a király Kisebb-Pestet és Felhévíz déli részét, azaz a Várhegy és a Duna közé eső területet is. Maga Pest is függő viszonyba került ekkor Budától és csak a XV. század elején nyerte vissza önállóságát. A XIII. század második felében az élénk kereskedelmet folytató Budát már az ország közepének tekintették. Az új város lakosai között sok volt a külföldi, főként német kereskedő, akik elsősorban a posztókereskedelmet tartották kezükben, ők alkották a város vezető, patrícius rétegét; egészen a XV. századig sikerült megakadályozniuk, hogy a szegényebb, mezőgazdaságból, kézműiparból élő magyar polgárság is részt kapjon a város vezetéséből. A XIV. század folyamán egyre nagyobb számban települtek be olaszok is; ők a pénzüzleteket és a luxuscikkek kereskedelmét irányították. A XIV. század második és a XV. század első felében fellendült a város kézműipara, kialakultak a főbb céhek. A XV. század elején összeállított budai jogkönyv 58 iparágat sorol fel; köztük az ötvösök voltak a legtekintélyesebbek. A XIV. század végén Pest az állatvásárok és a borkereskedelem eredményeképpen gazdasági fellendülésnek indult. Buda után Pest lett az ország második legnagyobb városa, az 1470-es évektől Budával egyenrangú királyi város. Óbuda fejlődése nem tartott lépést a másik két városéval. A XIII. században épült új királyi várát 1343-ban Nagy Lajos anyjának, Erzsébetnek adományozta. Ettől kezdve a vár a hozzá tartozó területtel együtt 1541-ig a királynék tulajdona volt. Erzsébet itteni építkezései (vár, templom, klarisszakolostor) és Zsigmond király egyetemalapítása (1395) ellenére is Óbuda falusias jellegű település maradt, magyar lakossága szőlő- és földművelésből, kézművességből élt. Buda első nagy építési időszakát az alapítás után, a XIII. század második felében élte. Ekkor a keskeny, hosszan elnyúló fennsíkot teljes egészében fallal vették körül, déli végén felépítették a királyi várat, valamint több templomot és kolostort; köztük a Nagyboldogaszszony-, ma Mátyás-templomnak nevezettet a németek, és a Mária Magdolna-templomot, a magyarok plébániatemplomát. A XIV-XVI. század közötti időszakban is nagyobb arányú építkezések folytak. Ekkor bővült ki a vár és alakult ki a budai városmag, a mai Várnegyed mindmáig meghatározó utcahálózata. A lebontott IV. Béla-féle épületek és erődfalak helyén előbb az Anjoukirályok - Károly Róbert (1308-1342) és Nagy Lajos (1342-1382) - emeltek újabb várpalotát, majd Luxemburgi Zsigmond (1387-1437), aki egyúttal cseh király, majd német-római császár is volt - az Anjou-várpalotától északra megépítette a díszudvart és az ún. Friss palotát hatalmas dísztermével. A budai királyi rezidencia fénykora Hunyadi Mátyás, a nagy reneszánsz uralkodó korában (1458-1490) volt. Mátyás a palotának nem nagyságát növelte elsősorban, hanem a gótikus stílusú homlokzatokat és belső tereket Itáliából behívott építészeivel a reneszánsz stílus szellemében alakíttatta át. Budát kora egyik legjelentősebb humanista művelődési központjává tette. A királyi várat körülvevő, rondellákkal megerősített falakból négy nagyobb kapu nyílt Felhévíz, Szentpéter (a későbbi Víziváros), Logod és Alhévíz (Tabán) felé. A Várnegyed középkori városképe az utcákkal párhuzamos tetőgerinc-vezetésével, horizontálisan tagolt homlokzatával alapvetően eltér a nyugati és az északi városok oromfalas utcaképétől. Építőanyaga kő és tégla. Az utcaképet a kőkonzolokra támaszkodó emeleti homlokzatok vízszintesen tagolták. A kissé visszahúzott földszinten az ívekben, a bejárattal összekapcsolt kirakatok mögött folyt a kereskedelem. Az erőteljesen színezett homlokzatokat gyakran különböző motívumokkal díszítették. A Buda városfalain kívüli települések szervesen hozzátartoztak a Várnegyedhez. Eltérően Európa legtöbb városától, nem úgy bővült a város, hogy újabb területeket vettek körül védőfallal, hanem a települések a Vár külvárosai lettek, fejlődésüket nem befolyásolta a városfal. 108 EURÓPAI FŐVÁROSOK
