Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Budapest
A külvárosok utcaképe a Váréhoz hasonlóan alakult. A Várnegyed túlnépesedése következtében ezekbe a külvárosokba a XV. század végén egyre több polgár költözött, úgyhogy a XVI. század elején Buda kb. 12-15 ezer főből álló lakosságának mintegy kétharmada a külvárosokban élt. Pest város területe előbb a mai Petőfi Sándor utca, Károlyi Mihály utca, Kecskeméti utca vonaláig terjedt. Ez a mai Belváros alkotta Pest középkori városát. Ettől északra Új-Bécs, délre Szentfalva feküdt, amelyek azután Pest külvárosaivá lettek. 1500 körül a város nagyobbodásának megfelelően új városfal épült, a mai Kiskörút (Tanács krt., Múzeum krt., Tolbuhin krt.) vonalán, amelyet 9 kisebb torony és 6 rondella védett. A főbb utak végénél a városkapuk a Vác, Kerepes, Soroksár felé haladó országutakra nyíltak. A lakosság száma kb. 10 ezer volt. Pest város középkori életéről még töredékesebb az építészeti emlékanyag, mint Budáéról. A terület csupán utcahálózatában, városszerkezetében ad tájékoztatást a középkorból. A háborúk, a tűzvészek és a későbbi fejlesztések során az épületeknek még maradványai is elpusztultak, csupán néhány templomban maradt fenn román részlet és gótikus felépítmény, melyek tanúsága szerint az általános fejlődés Budáéhoz hasonló volt. Mindkét városra - csakúgy, mint az egész magyar építéstörténetre vonatkozóan - megállapítható, hogy a nyugat-európai államok középkori építészetéhez viszonyítottan időeltolódással fejlődött ki a hazai romanika és gótika. Ezt a különbséget a XV. század végére úgy sikerült felszámolni, hogy a reneszánsz Itálián kívül először épp Magyarországon virágzott, bár ezzel egy időben még épültek jelentős gótikus alkotások is az országban. Buda és Pest felfelé ívelő fejlődése a mohácsi csatavesztés (1526) után hirtelen megszakadt. A királyi udvar és a gazdag polgárok elmenekültek Budáról. A II. Lajos halála után a kettős királyválasztást követő zavaros politikai viszályok között a várat hol az egyik, hol a másik király (Habsburg Ferdinánd, illetve Szapolyai János) ostromolta és vette be nagy pusztítások árán, mígnem 1541. augusztus 29-én Buda és Pest az ország középső részével együtt 145 évre török uralom alá került. Buda ugyan a török uralom alatt is egyik csomópontja volt a keletinyugati kereskedelemnek és centruma a hódoltsági területnek is, az ország igazgatásának központját azonban a Habsburg-királyok természetesen az uralmuk alatt maradt nyugati országrészbe, Pozsonyba helyezték át. A török uralom és a XVI-XVII. században többször ismétlődő visszafoglalási kísérletek pusztításai nyomot hagytak Buda és Pest külső képén is. A pompás királyi palotából - minthogy a budai basák nem laktak benne - istálló, majd hadszertár lett és sok károsodást szenvedett. Megjelentek a mohamedán török lakosság számára épített vagy keresztény templomokból átalakított dzsámik és a hévízforrások vizét felhasználó fürdők is, jellegzetes félholddal díszített kupoláikkal. A lakosság összetételének a változása a város képén is visszatükröződött. A középületek romossá váltak, a templomok egy részét a muzulmán vallás gyakorlására alakították át. A város falusias jellegét csupán a minaretek, dzsámik és fürdők kupolái tették változatossá és keleti hangulatúvá. Az épületállomány erősen leromlott, a törökök csak a várerődítési munkálatokkal törődtek. Az egyre fogyatkozó magyar lakosság mellett törökök, valamint a Balkánról és a török birodalom távolabbi területeiről származó sokféle nemzetiségű bevándorlók telepedtek le, néhány új iparágat (pl. szőnyegszövés) honosítva meg. A két város visszafoglalása csak 1686 őszén, az egész keresztény világ érdeklődésétől kísért két és fél hónapos elkeseredett harc árán sikerült. Az ostrom az épületekben minden addiginál súlyosabb károkat okozott. A két város újjáépítésének és benépesítésének megszervezésére hozták létre a városok felett végrehajtói és bírói hatalommal felruházott Budai Kamarai Igazgatóságot, amely számos kedvezménnyel segítette elő a Habsburgokhoz hű rétegek és polgári elemek betelepedését, intézkedéseket hozott a város határairól, a városon belül az életviszonyok javításáról s a közjövedelmek lehetséges bővítéséről. A helyreállítás az új lakosok betelepítésével párhuzamosan, közvetlenül az ostrom után megindult. A lakóházakat a meglevő romépületek felhasználásával építették újjá, a régi utcavonalakat és telekhatárokat általában megtartották. Budán a Várba főként németek, a Vízivárosba vegyesen németek, horvátok és magyarok, a Tabánba rácok költöztek be. Pesten is vegyes lakosság telepedett le: magyarok, németek, rácok. Óbuda a visszafoglalás után a Zichy család, majd a Magyar Kamara birtokába került, de városias fejlődése korlátokba ütközött, s kénytelen volt megelégedni a szerény önkormányzatot biztosító mezővárosi ranggal. A város lakosai a középkori hagyományokat őrizve jórészt szőlőművelésből éltek. A szőlőművelés s vele a borkereskedelem Buda polgárainak is régtől fogva fontos jövedelemforrása volt. A pesti polgárok közül is soknak volt szőlője: a pesti oldalon Kőbányán, illetve a budai hegyekben. Bár Pest és Buda a török kiűzése után (1686) azonnal harcba szállt hajdani kiváltságai visszaszerzéséért, csak 1703-ra tudta megszerezni a szabad királyi városi rangot újra biztosító kiváltságlevelet. Jövedelemforrásaik 1711- ben kerültek a Kamarai Igazgatóság rendelkezési köréből a saját tulajdonukba. A Buda számára kiállított kiváltságlevél már metropolisnak nevezi a várost, de ez a megjelölés még hosszú ideig üres cím maradt, hiszen az országgyűléseket továbbra is Pozsonyban tartották, ott működtek az országot irányító központi kormányszervek is, a királyi rezidencia pedig Bécsben volt. Az 1686 után megindult középítkezések elsősorban BUDAPEST 109