Csepely-Knorr Luca: Budapest közparképítészetének története a kiegyezéstől a első világháborúig (Budapest, 2016)
Budapest dualizmus kori közparképítészetének értékelése
Budapest dualizmus kori közparképítészetének értékelése „A terjedelmes parkok, ligetek alakítása nem csupán Budapest és környékére, hanem hazánk más nagyobb városaira nézve is fontos napi kérdéssé lett, a mely közgazdaságilag úgy mint társadalmilag nagy fontosságú, s a melynek horderejét modern népéletünkben évről-évre jobban fölismerik."382 A közparkok általános elterjedésének időszaka Budapesten - és egész Magyarországon is - a 19. század második felére tehető, a Városliget európai összehasonlításban is igen korai példája sokáig elszigetelt jelenség maradt. A század utolsó évtizedeiben Nyugat-Európa fővárosai a jóval korábban megindult elméleti fejlődés eredményeként már komplex közparképítészeti mintákat kínáltak. A magyar főváros nyilvános zöldfelületeinek létesítése a kiegyezés idején vett lendületet, és az első világháborúig folyamatosan zajlott, a hatalmas szakmai fejlődés nagyrészt a Fővárosi Kertészet megalakulásának és a formálódó szakmai háttérnek volt köszönhető. Az újonnan létesített parkokban, például a Népliget első ütemében vagy az Erzsébet tér korai terveiben a kurrens külföldi minták - formai megoldások és a dendrológiai érdekességeket gyűjtő növényalkalmazás - meghonosítása figyelhető meg. A századfordulótól az első világháborúig tartó időszakban a fővárosi parkok kialakítása mögött meghúzódó tervezéselmélet azonban már nemcsak elérte a többi európai ország elméletének összetettségét, hanem nemzetközi szinten is progresszívnek tekinthető. A külföldi eredmények ismerete és azok sikeres alkalmazása a 20. század első évtizedeiben olyan - funkcionálisan, illetve a növényalkalmazás, az oktatási program vagy az eszmei mondanivaló tekintetében - komplex alkotásokban nyert kifejezést, mint a Népliget második üteme vagy a Gellérthegy első parkjai. A magyar tervezők ismerték és alkalmazták a kortárs európai közparkok funkcionális megoldásait és tervezésük esztétikai alapelveit, a korszak meghatározó elméleti kérdéseire és szakmai felvetéseire pedig a hazai viszonyoknak megfelelő, helyspecifikus válaszokat adtak. A Gustav Meyer írásaiban összefoglalt tervezési elvekhez, valamint a 19. század közepe kertépítészetének vezérmotívumaihoz képest a 20. század elejére mind a nemzetközi, mind a magyarországi tervezés sok szempontból továbblépett, és a közparkok és közterek tervezése tekintetében olyan elveket fogalmazott meg, amelyek a gyakorló táj építészek számára mind a mai napig irányadók. Míg Meyer a köztereket pusztán dísztérnek tekintette, addig a század végére megjelent a funkcionalizálódás igénye. Az európai nagyvárosok területi növekedése és a sűrű beépítés miatt a városlakók többsége számára a természetkapcsolatot csak a városi zöldfelületek, parkok jelenthették. Budapest nagyobb parkjai - a Városliget vagy a Népliget - a város központjától aránylag messze feküdtek, látogatottságuk gyakorlatilag a hétvégére korlátozódott. Ennek következtében egyre inkább szükséges lett a városi terek fásítása, kertészeti kialakítása. A közparkok létesítése mellett a 19. század végi Budapesten így újabb kertészeti feladat jelent meg, amely magán viselte a korszak kertművészetének folyamatosan változó, egyszerűsödő stilisztikai jegyeit. Ez a tendencia megfigyelhető a szaksajtóban is; míg az 1880-as évek végén a publikációk legfontosabb témájául a díszes virágkiültetések szolgáltak, a piacterek kertészeti kialakításának bemutatásakor már csak gyep- és cserjefelületekkel tagolt tereket tárgyalnak.383 A fásított köztér vagy a kisebb méretű közpark eleinte a magánparkhoz hasonlóan elsődlegesen esztétikai értékek hordozója volt, emellett természetesen a városi klímát javító hatásával is számoltak. Később a használat változásainak megfelelően újabb és újabb funkciókkal ruházták fel őket: a sétaterekből fokozatosan kialakultak a játszókertek, majd a ma ismert játszóterek, hogy csak egy változási irányvonalat említsünk meg ismét. A díszes szőnyegágyak létesítésének esztétikai szempontjai helyett előtérbe került a minél többféle használatot szem előtt tartó kialakítás, a túlzsúfolt dendrológiai kertek helyett pedig egyre nagyobb, aktív használatra szánt gyepfelületeket létesítettek. A vizsgált korszak végére a formai kérdések háttérbe szorultak, helyettük az a tervezési elv jelent meg, miszerint a funkciónak, a használat j ellegének kell az elsődleges tervezési szempontnak lennie. Ezt példázza Hein János tervezési alapelve: „Nem az a kérdés, hogy: Természetes kert (tájkerti) vagy geometrikus kert, görbe utak vagy egyenes utak, nem is az: mi a divatos és mi nem, hanem: hogyan kell a modern kertnek megalkotva lenni, hogy a mi mai életszükségleteinknek, a mi megváltozott viszonyainknak megfeleljen ?/”384 A Döbrentei téri park tava háttérben a Gellértheggyel, képeslap, 1920-as évek / BFL XV.19.d.2.c 403 144
