Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)

Az országgyűlés előzményei és előkészítése

A kormányzat előkészületei a diéta előtt A Lajtán túl zajló reformok és az erdélyi események hatására bizonytalan rém­hírek keltek szárnyra Magyarországon. Hírek keringtek a politikai eliten belül a nemesi kiváltságok elleni újabb támadásról, a nemesi felkelés pénzbeli meg­váltásának gondolatáról. Grassalkovich Antal ennek érdekében személyesen érdeklődött Mária Teréziánál az ügyben.138 Egy másik levelében ugyancsak Károlyi aggódását akarta megszüntetni Mária Terézia diétái szándékaival kap­csolatban.139 A győri káptalannak a nemesi felkelés reformjával és az adóteher nemesi földhöz kötésével kapcsolatos félelmeit igyekezett eloszlatni Kovács László kanonok is, aki egyik első követ jelentésében szóbeli értesülései alapján tagadta, hogy ezek a tárgyak bekerültek volna a királyi előterjesztésekbe.140 A szakirodalomban csak halványan, de megjelenik az 1751. évi diéta kapcsán ez az epizód.141 Máriássy Béla szerint Mária Terézia nemcsak az adóemelés, hanem — szóhasználata szerint - a „katonaváltság”, „felkelési váltság”, vagyis a nemesi felkelés pénzbeli megváltását is el akarta a magyar rendekkel fogadtatni.142 Feltehetően a levélben említett kancelláriai tervezet volt az, amelyre nem­régen bukkantam rá a Bécsből az 1926-os badeni egyezmény értelmében visz­­szaszolgáltatott iratok közt Deductio circa contributionem Hungaricarum per Dominum consiliarium Koller anno 1750facta címen.143 A németnyelvű elaboratum feltételezett 138 MNL OL P 398 Grassalkovich Antal levele Károlyi Ferenc grófhoz. 20996. levél. Bécs, 1750. de­­cember 18. A következőképpen számolt be barátjának, Károlyi Ferenc grófnak a látogatásáról: „est immutabile Regulis, mellyet a Cancellaria föl tett, eő Felségének nem tetszvén, maga tette föl Németül, s úgy atta ki, fordítsák le Deákra, a ki iránt ma nagyon harsogott, mondván honnan volt Ideája, honnja volt nékie föl tenni és referáltam, hogy az Országban oly hér futamodott, hogy eő Felsége az Insurrectiót akarná a Nemességgel redimáltatni. Azt felelte eszében sincs, sőt ha a Statusok 2 milliómmal akarnák redimálni, nem acceptálná, mert az lehető Insurrcectioval csak [...?] többet használhat nékie. Ecce quanta ratio statistica in muliere. Mostis emlékezett incidenter: jól tudgya, hogy meg eskütt törvényeinkre, hitét semmiben sem sérti. Ezeket bizvást publikálhatja Excellentiád”. 139 MNL OL P 398 Grassalkovich Antal levele Károlyi Ferenc grófhoz. 20998. levél. Pozsony, 1751. január 16.: „s quo ad argumentum in Dabitis, ezek a circustantiák, de akkor foghat Isten világosítani bennünket, mi tévők legyünk. Asszonyunk részirül caeteroquin, éppen semmi Praejudiciumtul se tartsunk”. 140 GyEL GyKML Th. XLII. 5367. Pozsony, 1751. április 17. Kovács László kanonok jelentése az or­szággyűlésről. 141 A nemesi kiváltságok megszüntetésének kormányzati terveiről szóló híresztelések szerepét hang­súlyozza a rendek heves reagálásának okaként újabban: Vajda 2009. 269-284. A tanulmány interne­tes elérhetősége: https://books.openedition.Org/septentrion/41046#text (2019.08. 25-i letöltés) 142 Máriássy 1888. 161-162. Ugyanerre hivatkozik: Szíjártó 2005. 247. (427. lapalji j.) 143 MNL OL I 57 Hoffinanz-Ungarn. Landtagsakten. 14. doboz. Iratok 1719-1764.427-445. föl. 4°

Next

/
Thumbnails
Contents