Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
A felsőtábla az 1751. évi országgyűlésen
fogadókészségre találhattak a követek körében (ha ehhez más súlyos érvek társultak), noha ekkor már nem a vallási kérdés, hanem az adókérdésben elfoglalt álláspont alapján szerveződtek meg a politikai erővonalak a diétán.1944 Ezt az állítást jól támasztja alá egy nemrégen felbukkant pasquillus is, amelyben a már emlegetett evangélikus „kormánypárti” jogászok csoportját (a két Jeszenákot, Zsitkovszkyt, Prónayt), mint „az udvar hízelkedőit” a katolikus alsótáblai klérus meghatározó szónokaival (Huber Mátyás, Galgóczy János) együtt gyalázza a pasquillista. Végül idézi az országház kapujára tűzött lap szövegét magyarul, jelképezve a politikai célok azonosságát: „Ez a ház eladó, a’ ki meg akarja venni, jelentse bé’ magát Jeszenák Jánosnál, és ő el vezeti őtet Barkoczi Püspökhöz”.1945 1946 Egy számomra még azonosíthatatlan adómegajánlási epizódot dolgoz fel az Epigramma in Jeszenakones, Pronayum et Zsitkovszkyum.m6 A haza „romlott tagja”, Jeszenák a vers szerint „szegény népet annyira szipolyozni akarja”, azt „nagy hanggal kiáltja”, hogy - az adóterhekkel amúgy is sújtott - magyar föld többet is képes fizetni az adóalap elromlása nélkül. A pasquillista pedig joggal tette fel a kérdést, hogy ezt ki fogja kifizetni, mivel maga is tudja, hogy ez sok munkát jelent az ország népének. Jeszenák erszényéből biztos ki tudná fizetni az ország fundusát, vagyis adóját - gúnyolódik a szerző. Majd Prónay Gáborhoz, az „ország árulójához” szól, ki „társa a rosszban” Jeszenákéknak. Prónay könnyen hajlik a rosszra, valójában Júdásként el akarja adni az országot a semmiért, mivel az udvar hálája mindezért a nagy semmi lesz. Mint a tűz, úgy folyik a hazugság az ő elméjükből, s kéri Istent, hogy fedje fel az ország ellen véghezvitt zsarolásaikat.1947 A versekben a „nyomorult adózó nép” retorikáját is felhasználták a távollévők csoportja ellen. Az 1751. évi diétán a katonaság visszaéléseiről is tárgyaltak, melyek a katonaság élelmezése és beszállásolása (kvártélyozása) körül 1944 Szíjártó 2005. 1945 MNL OLN 125 11. cs. 7. tétel. Országgyűlések. No. 111.1751-es pasquillusok. In Jeszenák et complures alios nominetenus specificatos. 1946 OSzK Ktt. Quart. Lat. 417. 7. fol. 1947 Uo. 417. 7. fol. 377