Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
A diétai szereplők
nem vár előléptetést, vagyis „promotió”-t.1676 A daru nemhiába ékeskedik a családi címerben, amelynek tulajdonságai Darvas Józsefre is jellemzőek: „másképpen is Darvas czímerül vette a Darut, mint hogy azt meg is érdemiette,/ Okos, sörény, vidám”. Álláspontját nem változtatja, kitart szilárd elképzelései mellett: „nem lehet szavát balra magyarázni,/ színes köntöst öreg testére ruházni”.1677 A Darvas család felé megnyilvánuló királyi kegyet mutatja - amely nem lehetett független a nógrádi követ fent leírt hirtelen pártváltásától —, hogy 1764 decemberében a Nógrád vármegye által ajánlott nagyréthi Darvas László felvételt nyert a bécsi magyar nemesi testőrségbe.1678 Darvas József Szirmay Zsuzsannát vette feleségül, akitől két fia, (II.) József és (III.) Ferenc, illetve két leánya, Erzsébet és Borbála született.1679 Felesége a Szirmay család protestáns, köznemesi ágából származott. Unokatestvére volt annak a Szirmay Ádámnak, aki - az ellenzéki Okolicsányi János mellett - Zemplén megyét képviselte a diétán.1680 A harmadik vizsgált nemzedék képviselője Darvas (III.) Ferenc, aki Darvas (I.) József kisebbik fiaként született 1740 körül. 1765-től apjával, Józseffel együtt Pest vármegye táblabírája.1681 Nógrád vármegye másodalispánja is volt 1769 és 1783 között.1682 Tisztségében - Belitzky János szerint - a megyei apparátus hatékonyságát növelő „Grassalkovich-féle kezdeményezések letéteményese és folytatója 1783-ig”.'683 A család társadalmi megbecsültségét mutatja, hogy 1780-ban, Mária Terézia halálának évében az ország egyetlen protestáns másodalispánja Darvas Ferenc volt.1684 II. József türelmi rendeletének köszönhetően a Helytartótanács köznemesi tanácsosa (egy időben irodaigazgatója) lett 1783- ban, amely tisztségét egészen 1810-es haláláig betöltötte.1685 Az 1790-91. évi or-1676 A kora újkori rendi politikai kultúrában a magánérdek közjó elé helyezése számított az egyik legsúlyosabb vádnak. 1677 OSzK Ktt. Quart. Lat. 2498. 93-96. fol. A címertan értelmezése szerint a nagyréti Darvasok címerében a felemelt lábaiban követ tartó daru általában az éberség jelképe. A madár csőrével aranypatkóra harap, ami az előkelőségre, nemes származásra utalhat. 1678 MNL NML IV.lb. 1765. év., Fasc. O., Frustro 8. Bées, 1764. december 24. A Magyar Udvari Kancellária leirata. 1679 OSzK Ktt. Föl. Lat. 3860.11. föl. 1680 A család felekezetére és a házassági kapcsolatokra: Szirmay 2005. 86-87., 211. Szirmay Adám felekezetére két végrendeletében található utalás: MNL OL P 1842 Szirmay I. Adám. 1. es., 1. tétel. 23. föl. Szirmay Adám végrendelete. Tőketerebes, 1739. május 6.; uo. Fase. VI. No. 51. Tolcsva, 1761. július 19. 1681 MNL PML IV. 93. Series Magistratualium (1638-1931) 1. köt. 1682 Belitzky 1972. 241. 1683 Belitzky 1972. 256-257. 1684 Mályusz 2006. 65. 1685 Ember 1940. 79., 203. 33°