Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)

A diétai szereplők

szággyűlésén Pest-Pilis-Solt vármegye ellenzéki követeként vett részt követtár­sával, Szily Józseffel.1686 A diéta 1790. június 11—12-i ülésén ellenzékiként a ma­gyar nyelv ügyében szólalt fel, magyarul.1687 Feltételezem, hogy Darvas Ferenc szorgalmazására foglalta bele a vármegye követutasításába a magyar hivatalos nyelvvé tételét (17. pont).1688 Darvas Ferenc maga is röpiratot jelentetett meg a magyar nyelvről: ebben hangsúlyozta a nemzeti nyelv és hagyományok fon­tosságát, valamint a vallási különbségek eltűnésének szükségességét. Követelte a magyar nyelv hivatalossá tételét. Röpirata a IÏ. József idején hivatalt vállaló német tisztviselőket és a katolikus klérus világi pozíciókat is betöltő tagjait os­torozta, tisztségüktől való megfosztásukat javasolta. írásában azonban megvédte a József idején tisztséget vállalt magyarokat, ebben saját védőbeszédét is adta, mivel ő is a józsefi rendszer idején nyerte el helytartótanácsosi kinevezését. Véleménye szerint sok embert ismer: „igaz Hazafiakat, ’ akik bátor a’ kedvetlen időben kedvetlen hivatalokat viseltek, de Hazájokat még-is igazából szerették, ’s sok veszedelmet tehettségek szerént el hárítottak”.1689 Az országgyűlés kezdetén Lassan járj, tovább élsz, az az Rövid, de hasznos Intés á Hazafiakhoz című versében üd­vözölte az országgyűlés összehívását.1690 A magyar rendeket azonban óvta az op­timizmustól, mérsékletre és körültekintésre intette, buzdított a sérelmek orvos­lására és utalt a társadalmi problémák megoldásának szükségességére, de ennek részleteire nem tért ki.1691 A szakirodalomból ismert, hogy Darvas Ferenc tagja volt a budai Nagylelkűséghez címzett páholynak (1786). A társadalmi reformok szükségességére való utalás a versben nyilván összefüggésben állhat Darvas sza­badkőműves értékvilágával, céljaival.1692 A következő, 1792. évi diétán Sándor Lipót főherceg, az új nádor-főispán politikai taktikájának részeként hivatalokba emelte és kitüntette bizalmával az előző országgyűlésen szereplő ellenzék jó néhány neves képviselőjét.1693 Pongrácz Boldizsárt, az 1792-es országgyűlés követét és Darvas Ferencet az új uralkodó, I. Ferenc koronázásán az aranysarkantyús rend lovagjává ütötte. Ezen felül Darvas megkapta a Szent István-rendet is. Darvas azonban ellenzékiségét az adományozott címek ellenére sem adta fel: az udvarnál a Martinovics-féle 1686 Kiss-Nagy-Kapitány 2015.170. 1687 Marczali 1907.1. 366. 1688 MNL PML IV.3.b. 1790-1791. 1. köt. 17. föl. Pest, 1790. május 27. 1689 Darvas 1790.8. 1690 OSzK Ktt. Oct. Hung. 8617. 1691 OSzK Ktt. Oct. Hung. 8617. 1692 Kiss-Nagy-Kapitány 2015. 170. 1693 Kiss-Nagy-Kapitány 2015. 149-151. 331

Next

/
Thumbnails
Contents