Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)

A diétai szereplők

Belitzkyjános, Nógrád megye monográfusa Darvasék hirtelen „köpönyegfordí­tását” arra vezette vissza, hogy a királynő neheztelését főispánjuk, Grassalkovich Antal útján a nógrádi rendek tudomásukra hozta.1671 A főispán többek között nehezményezte, hogy a vármegye túlságosan megkötötte követei kezét részlete­ző utasításával, instrukciójával szembehelyezkedett a királynő által kért nemesi felkelés reformjával, továbbá a főrendekkel szemben tiszteletlenséget tanúsított, és ezzel ellentétet támasztott a felsőtábla és a nemesi rend között.1672 Az ellenzéki szellemű nógrádi rendek és a mérsékletre intő főispán kö­zött őrlődő követek magatartását jól tükrözik a fennmaradt diétái naplók és pasquillusok. A diéta alatt keletkezett pasquillusok a nógrádi követek fel­tételezett pártváltását örökítik meg. Az In Darvas et Balogh ablegatos comitatus Neogradiensis című vers az ellenzék egyik legderekabb hívének tudta Darvast: „pengettél, mint jó vas/ Lövöldözés ellen, gondoltuk, lész mel vas”. Majd Koller Ferenc személynök előterjesztését hagyta jóvá az egész alsótábla, köztük Darvas is. A pasquillista nem csodálkozik azon, hogy követtársa, Balogh János az ítélő­mesterséget akarja elnyerni, ezért támogatja a kormányzatot. Azt azonban nem érti, hogy Darvas miért teszi ugyanezt. Felszólítja Darvast, hogy ne higgyen a kormánypárt mellett agitáló Csiba János Moson megyei és Illéssy Ferenc Sopron megyei követnek, sőt, szólaljon fel a haza, vagyis a nemesi (szabadság) jogok védelmében: „Hazánk ellenségét szóddal rugdald, mint sas,/ mert lész rossz vas Darvas/ nem sas, hanem szarvas”.1673 Egy következő magyar nyelvű vers Darvast nevezi meg azon követek vezérének, akik a nevezett november 17-i adóemelést megszavazták: „Darvas commandoja alatt ország vára/ már felada­tott, korántsem javára/ Nemzetünknek: mivel nagy adót nyakára/ hárít: sze­gény népnek örök siralmára”. A költő kerékbe törést kér az árulókra büntetésül, többek között Balogh Jánosra, Tallián János somogyi, Bezerédy Mihály győ­ri, Hojcsy Mihály baranyai, Dőry Ádám tolnai követre.1674 A nógrádi követek védelmére, válaszként a megfogalmazott rágalmakra íródott a Refutatio sinistrae opinionis contra Josephum Darvas et Joannem Balogh, ablegatus Neogradiensis concepta című pasqillus.1675 Ebben Darvasról, mint „Hazánknak erős bajnokárul” van szó, aki a király és az ország (rendek) érdekeit próbálja összehangolni: „eö az Országh javával a király hasznával egyben köti”. A politikában csak a köz javát nézi, ezért 1671 Belitzky 1972. 241. 1672 MNL NML IV.l.b. 1764. év, Fasc. E., Frustro 2. és 3. Gödöllő, 1764. május 25. és május 30. 1673 OSzK Ktt. Quart. Lat. 2498. 8-9. föl. 1674 Uo. 185-186. föl. In Darvas, Balogh, Talián, Bezerédy, Hojtsy, Dőry. 1675 Uo. 93—96. föl. Refutatio sinistrae opinionis contra Josephum Darvas et Joannem Balogh, ablegatus Neogradiensis concepta. 329

Next

/
Thumbnails
Contents