Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)

A diétai szereplők

és Csáky Antal kapcsolata. Annak érdekében, hogy a jelen állítást igazolhassam, hosszabb távon kell Tiszta Pál életpályáját ebből az aspektusból megvizsgálnom! Tiszta Pál Daróczy Zoltán genealógiai gyűjteménye szerint 1717 táján szü­lethetett egy Nyitra megyei Holicson élő (nem teljesen vagyontalan) nemesi családban.1529 Apját, Frigyest 1725-ban már a Pozsony megyei Szomolányban írták össze.1530 Tiszta Pál ismereteink szerint a nagyszombati egyetem bölcsé­szeti karán baccalaureátusi fokozatot szerzett 1735-ben.1531 1736-ban Fáy László, Abaúj vármegye jegyzője Pozsonyban járt, ekkor ismerte meg és hozta magá­val a valószínűleg ambiciózus ifjút, és alkalmazta házánál hat évig íródeákként. Csáky Antal Ernődön találkozhatott Fáy László fiának, Gábornak házánál az ott lakó Tiszta Pállal, akit Fáy Gábor ajánlott be a főispánnak, de az akkor még nem tudta elhelyezni. Állítólag először az 1741. évi diéta idején Pozsonyban állt a gróf szolgálatába kancellistaként, majd 1742-től titkáraként működött.1532 Később plenipotenciáriusi és prefektusi jogkörrel nemcsak ura jogi ügyeit, birtokpereit intézte, hanem az uradalomban folyó gazdálkodást irányította és valószínűleg a pénzügyeket is ő kezelte.1533 1534 Az uradalmi tisztségei mellett megfigyelhető, hogy ezzel párhuzamosan a vármegyei apparátusban, sőt a Szepesi Kamarai Adminisztrációban is vállalt hivatalt.1SH Ennek pontos időpontja a vármegyei archontológia hiánya miatt nem ismert, de patrónusa állítólag 1742 táján nevezte ki Abaúj vármegye al-, majd főjegyzőjévé. 1760-tól (saját közlése közlése sze­rint 1757-től) Abaúj vármegye alispánja volt 1774-ig.1535 Ugyan a kormányszerv archontológiája nem tartalmazza a nevét, de a Csáky levéltár vizsgált forrás­anyaga a szepesi kamarai adminisztráció protokollistájaként is emlegeti az 1740- es években, éppen ott, ahol Csáky Antal hivatalvezető volt 1742-től. 1529 Születési és halálozási adatait közli: RL B/15. Tiszta család. Noha a legtöbb vallomástevő Tiszta teljes vagyontalanságáról beszél, a Nyitra megyei Holicson valamiféle atyai öröksége is volt: OStA HHStA Familienarchiv Csáky, Fasc. 138., No. 13. Prozeß zwischen Anna Maria Berenyi, verwitwete Gräfin Csáky und Paul Tiszta. 458. p. 1530 CsoMA 1897. 588-589. 1531 Bocnár-Kiss -Varga 2002. 283. (2917. sz.) 1532 OStA HHStA Familienarchiv Csáky, Fasc. 138., No. 13. Prozeß zwischen Anna Maria Berenyi, verwitwete Gräfin Csáky und Paul Tiszta. 424—430., 439., 452-456. 1533 Uo. 368, 373. p. 1534 Hasonlóan megfigyelhető az átjárás a birtokigazgatási szervek és a vármegyei szolgálat között a la­tifundiumok dominálta Baranya vagy Moson megyében, ahol a kettős szolgálat az armalista csalá­dok számára nyújtott megélhetési lehetőséget: Odor 1997.255-256.; Dominkovits 1997.214-216. 1535 Csoma 1897. 589. Hivatalviselésének körülbelüli dátumaira utal Csákyjánoshoz Írott kérvényében: ÖStA HHStA Famillienarchiv Csáky, Fasc.14, Nr. 123. 52. Selyéb, 1766. március 23. 3°4

Next

/
Thumbnails
Contents