Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)

A diétai szereplők

Tiszta Pál elsődleges feladata az uradalomban a gazdálkodás irányítása és az elidegenített Csáky-birtokok per vagy egyezség úján való visszaszerzé­se volt. Tekintélyes nagyságú hitelt vett fel - ahogyan prefektusi tisztségében elődje, Ragályi Zsigmond is -, amelyet később Csáky Antal rendelkezésére bo­csátott. így igyekezett elkerülni azt, hogy patrónusa elveszítse társadalmi presz­tízsét és „becstelenséget” szenvedjen, ha hitelt venne fel, de erősen megterhelt birtokaira tekintettel mégsem kapna pénzt.1536 Összességében gazdaságszerve­zői irányú tevékenysége beleilleszkedik abba a birtokreorganizációs folyamatba, amely az 1730-as, 1740-es években vette kezdetét a felső-magyarországi ura­dalmakban: nemcsak a Csáky, hanem a gömöri Koháry, a Vécsey család vagy a csetneki közbirtokosság által kézben tartott birtokokon is.1537 Nem csupán gazdaságirányítói és jogi ügyleteit intézte, hanem Csáky politikai-hivatali feladataiban is igyekezett részt vállalni. Például amikor Grassalkovich Antal került 1748-ban a Magyar Kamara élére, akkor a kancellár javasolta Csákynak, hogy inkább mondjon le a szepesi kamarai adminisztráció vezetéséről. Azt sugallta ugyanis, hogy a közelgő pénztári vizsgálat megállapíta­ná az adminisztrátor gróf felelősségét számos ügyvezetési hiányosságban. Tiszta erre állítólag felment Bécsbe és addig esedezett a királynőnél, míg az eljárást a Kamaránál fel nem függesztették.1538 Több esetben járt patrónusa képviseleté­ben Bécsben és Pozsonyban pénzkölcsönzési és birtokügyekben, de feltehetően Tiszta Pál közreműködését kell feltételeznünk abban is, hogy Csáky az uralko­dótól megkaphatta a titkos tanácsosi címet.1539 Nem lehet tudni, hogy mennyire képviselt patrónusától eltérő politikai véleményt, de személyét az 1751. évi di­éta „szürke eminenciásai” közé kell sorolnunk, ott Abaúj vármegyét képvisel­te. Noha az adóvita során a meglévő naplók tanulsága szerint nem szólalt föl, de az országgyűlés elején sérelmeik összeszedésére és a kerületi sérelmi felirat megszerkesztésére Szuhányi Márton szállásán összegyűlt Tiszán inneni és ti­szántúli kerületbeli vármegyék titkárukká választották.1540 Horváth Mihály 1536 Uo. Fasc. 138., No. 13. 1126. p. 1537 Ila 1976. 385. 1538 ÖStA HHStA Familienarchiv Csáky, Fasc. 138., No. 13. Prozeß zwischen Anna Maria Berenyi, verwitwete Gräfin Csáky und Paul Tiszta. 1112-1113. p. báró Fischer József korábbi szepesi kama­rai tanácsos vallomása. 1539 A források arról tanúskodnak, hogy Csáky Antal távolmaradt az 1751. évi diétáról: uo. 1016—1023.; 1102-1103. A titkos tanácsosi kinevezés: ÖStA HHStA Reichkanzlei, Geheime Räte, B-E. 293-298. p. Bées, 1751. november 20. 1540 OK 700.462. Acta diaetae. 11. p. 3°5

Next

/
Thumbnails
Contents