Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
A diétai szereplők
A gróf gazdasági és pénzügyeit teljes mértékben Tisztára bízta, aki — a pasquillisták és a perkötet tanulsága szerint - a Csáky-birtokok erőforrásainak saját célra való fordításával igyekezett növelni a vagyonát. Ahogy egy korabeli tanúvallomás megfogalmazta: „a Gróff jószága fogyna, a Tiszta Pál Uramé ellenben épülne”.1524 A korlátlan hatalmú jószágigazgató még saját szendrői kastélyának építésére is az uradalom jobbágyait hajtotta robotmunkára, akik az építkezéshez fát a grófi erdőkből, illetve vasat fuvarozták Tiszta Pál számára.1525 A vers így összegzi működésének időszakát: „Tiszta volt ott az úr és őtet hallgatták. Él-e Csáky vagy nem, cselédek sem tudták, mert Tisztától többet, mint Gróftól tartottak. És adományokat csak nekie hordtak”.1526 Miután az özvegy 1764-ben kezéhez vette elhunyt férje birtokainak intézését, napvilágra került a teljhatalmú megbízott működésének minden titka és árnyoldala. Az özvegy ekkor számos visszaéléssel vádolta meg Tisztát, megfosztotta tisztségétől és kicserélte a nagybirtok apparátusát. Az olvasóban joggal merülhet fel a gyanú, hogy a korban tipikus jelenséggel van dolgunk, amivel az uradalomtörténet-írás is foglalkozott már. A földbirtokosok körében megfigyelhető egy állandó törekvés arra, hogy az uralmuk alatt álló kliensi és alkalmazotti réteg felett - a hatáskörök elkülönítésének hiányából adódó konfliktusok okán - ellenőrzést gyakoroljanak egy-egy bizalmas személy révén.1527 A nagybirtok-igazgatás modernizációjának elején tartó felső-magyarországi Csáky-uradalomban a plenipotenciárius által elkövetett pénzügyi-gazdasági kihágásokra a rendszer jellegzetességeinek következtében csak sok év után, egy hirtelen tulajdonos-váltást követően derült fény.1528 Elképzelésem szerint azonban egy ennél komplexebb, nem elsősorban gazdaság-, hanem társadalom- és politikatörténeti problémára, a patrónus-kliens viszonyra is rámutat Tiszta Pál 1524 ÖStA HHStA Familienarchiv Csáky, Fasc. 138. No. 13. Prozeß zwischen Anna Maria Berenyi, verwitwete Gräfin Csáky und Paul Tiszta. 342. p. 1525 Uo. 598. p. 1526 OSzK Ktt. Annalecta 10.048. Paszkvillus Tiszta Pál ellen. 1527 A forrásokban feltűnő plenipotenciáriusok, titkárok még a 18. század közepéig megőrzik gazdaságirányító funkciójukat uruk „hűséges szolgáidként: Vári 1990.14., 18. 1528 Nemcsak a tulajdonos feltétlen bizalma, hanem az alárendelt uradalmi tisztviselők (a bíráktól az ispánokig felmenőén) a plenipotenciáriusnak kiszolgáltatott helyzete is okozta azt, hogy a vezetői visszaélésekre sokáig nem derült fény: Vári 2005. 216-217. 3°3