Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
A diétai szereplők
A fent említetteken kívül volt még egy protestánsokból álló, magasabb országos hivatalokra aspirálni nem képes csoportja a vármegyei követeknek, akiknek azonban fiúutódai - a józsefi türelmi rendeletet követően - országos vagy kerületi méltóságokra emelkedtek. Ilyen Prónay Gábor pesti követ esete, aki kúriai ügyvédként működött és csak fiai kaptak bárói címet.1240 A Turóc megyei evangélikus köznemes, Lehotzky Dániel kúriai ügyvéd Békés vármegye követeként szerepelt 1751-ben, de fia, András 1782-ben lett a Királyi Táblán a szegények ügyvédje, majd 1790-ben a nagyszombati kerületi ítélőtábla ülnökeként működött. A református Darvas József nógrádi főjegyző és követ ellenzékiként indult, de a diéta végére és az 1764-1765. évi országgyűlésre már többségbe kerültek kormánypárti megnyilvánulásai.1241 Amit Mária Terézia korában protestánsként el tudott érni, azt elérte a hivatali ranglétrán, megyéje másodalispánja lett 1756-1764 között.1242 Fia, Ferenc 1784-ben — a józsefi türelmi politika kedvezményezettjeként - megkapta a helytartótanácsosi kinevezést.1243 A diéta menete szempontjából viszont a „néma többségből” felszólalásaik száma alapján kiemelkedő hangadók csoportja a fontosabb. A kutatást azonban megnehezíti, hogy a 18. századi kéziratos országgyűlési naplók általában nem rögzítették név szerint a felszólalásokat. Az 1751. évi országgyűlés időszakából is csak az adóviták leghevesebb szakaszáról, a június 11. és július 5. közti időszakból maradtak fenn név szerinti felszólalások. A legtöbb hozzászólást az ellenzék részéről Csuzy Gáspár (58 felszólalás) veszprémi és Okolicsányi János (39 felszólalás) zempléni követ neve alatt rögzítettek. Rajtuk kívül megemlíthető az ellenzéki Borsod Szathmáry Király György, Darvas József Nógrád, Török Sándor Győr, Bohus János Zólyom vármegye, illetve a kormánypárti Prónay Gábor Pest vármegye kormánypárti követének kimagaslóan aktív diétái szereplése.1244 A kiemelt személyek társadalmi rekrutációjáról röviden elmondható, hogy régi vagy „ősi” (1700 előtt nemességet nyert vagy birtokos) eredetű, többnyire északmagyarországi (felvidéki) kötődésű családok sarjai; a hét megnevezettből ötnek közvetlen felmenői részt vettek a Rákóczi-szabadságharcban; vármegyéikben ők maguk vagy őseik jelentős hivatalokat/tisztségeket töltöttek be, továbbá, hogy 1240 Két fia, László és ifjabb Gábor 1782-ben nyerte el a báróságot. László előbb nógrádi alispán, majd helytartótanácsos lett. Ifjabb Gábort II. József nevezte ki pozsonyi tankerületi főigazgatóvá, majd 1789-ben kerületi főispánná. Erről: Szluha 2007. CD-ROM 40290—40298. rekord.; Szántay 2005. 376.; Szíjártó 2016a. 180.; Fallenbüchl 1994.77. 1241 Tevékenységét a diétát követően állítólag még az uralkodó is méltatta: SRKL Egyházkerületi iratok. A/IX./2389. Darvas József levele Gyürky Istvánhoz (másolat). Bécs, 1753.augusztus 14. 1242 Mocsáry 1826.235. 1243 Ember 1940.79., 203. 1244 Szíjártó 2009.93. 249