Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
Az 1751. évi országgyűlés szakirodalmi értékelése
jóval hosszabb terjedelemben - negyven oldalban a diéta történetét, részletesen feldolgozva egy kancelláriai napló alapján a júniusi adóvita eseményeit. A dualizmus korában élt történetíró azonban nem rejtette véka alá személyes értékítéletét, elfogultságát a magyar kérdésben. A diéta kereskedelemügyi sérelmei kapcsán méltánytalannak tartotta a magyar rendek követeléseit az alacsonyabb vámtételekre, és jogosnak vélte a kettős vámhatár fenntartását. A magyar rendek - ellentétben a Haugwitz-reformok (1749) óta adózó cseh—osztrák rendekkel — megőrizték adómentességüket, ám a szerző szerint emiatt versenyelőnybe kerültek terményeik értékesítésénél Lajtán túli birtokostársaikkal szemben.49 Az örökös tartományoknak oly magas adóterheket kellett viselniük, amihez a magyar hadiadó a kormányzat által javasolt emelése össze sem volt hasonlítható - emelte ki Arneth, burkoltan talán utalva az osztrák és magyar fél közti közös költségvetési vitákra. Újdonság volt művében - Horváth Mihályéhoz képest -, hogy elhelyezte az országgyűlést egy diplomáciai és külpolitikai erőtérben: ehhez kiváló támaszt nyújtottak a Bécsben működő velencei követ, Andrea Trón jelentései, amelyekből bőven merített kötetéhez.50 Arneth felfogásához szemléletében és korban közel állt még Adam Wolf a következő évtizedben megjelent monográfiája, amelyben értékelte az országgyűlést is. Az 1884-ben kiadott kötet a magyar rendiség és Magyarország anyagi tehervállalásának (tudniillik az általa viselt hadiadó-részesedésének) mértékét csekélynek minősíti a dinasztia által nyújtott előnyökhöz képest: „Magyarország teljesítménye nem felelt meg sem a nemzeti jövedelmének, sem az előnyöknek, amelyeket az Ausztriával való kapcsolat alapján élvezett”.51 Ezzel szemben Mária Terézia csak taktikai ballépést követett el, amikor túlbecsülte a mágnások befolyását, mialatt a köznemességet kevéssé ismerte meg, amelyen „a nemzet ereje és hatalma nyugodott”.52 Az 1751. és 1764—1765. évi diétán az uralkodó a korona jövedelmeinek növelését, a véderőreformot és a parasztság helyzetének javítását kívánta keresztülvinni, ám a rendek ellenállása miatt a változtatásokat végül nem erőltette. Szerinte Mária Terézia 1751-es látványos elutazása után sem romlott érzékelhetően a királynő és az ország viszonya.53 49 Arneth 1870. 210-211. 50 Arneth 1870.196—197. A 20. századi szerzők közül Robert A. Kann volt az, aki ezen a nyomvonalon elindulva hangsúlyozta, hogy Mária Terézia a Monarchia európai tekintélyének megőrzése érdekében nem akart a magyar rendekkel nagyobb konfliktust vállalni a század közepének országgyűlésein, ezért sem erőltette tovább a reformokat, hanem megelégedett az adóemeléssel, ill. Lotaringiai Ferenc társuralkodóvá emelésével: Kann 1981.10. 51 Wolf 1884.112. 52 Wolf 1884. 113. 53 Uo. 111-112. 22
