Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
A kereskedelemügyi sérelmek az 1751. évi országgyűlésen
ügyekkel.494 Ezzel szemben a bécsi kormányzat képviselői tudatosan ekkor még nem törekedtek Magyarországot diszkriminatív rendelkezésekkel gazdaságilag béklyókba kötni, csak a birodalmi munkamegosztásban a természeti és gazdasági adottságainál fogva az őt megillető helyen próbálták kezelni. Vagyis hús- és gabonaneműinek és bányakincseinek szállítójaként tekintettek rá. Ezért kezdeményezték a tengeri kereskedelem fejlesztését, a csatornaépítést, a szarvasmarha után járó vámtételek csökkentését Bécs és az osztrák tartományok felé. A Habsburg Monarchiára gazdasági egységként tekintettek, ellentétben a magyar állásponttal, amely az ország gazdasági önrendelkezésének ideáját dédelgette magában.495 Nem beszélhetünk egységes bécsi udvari gazdaságpolitikáról, mert az egyes kormányszervek képviselői eltérően ítélték meg a kialakult helyzetet és a gazdasági célokat (például a német birodalmi kereskedelem hasznosságáról vagy az osztrák tartományokkal a borkereskedelem kapcsán kialakult ellentétről). A birodalom vezető politikusai (Bartenstein) és a gazdasági kérdésekben érdekelt külföldiek (Velence követe) már az országgyűlés alatt felismerték, hogy Magyarországra a birodalom két fele közötti munkamegosztásban külkereskedelme aktivizálásával jelentős szerep vár. Bartenstein a reformgondolatok jegyében bírálta a magyar nemesség magába zárkózó, a külföldi tapasztalatokat negligáló mentalitását. A közvetlen gazdasági érdekeltség az országgyűlési szereplők körében - a forrásbázis szórt és hiányos volta miatt - egyelőre nem állapítható meg, viszont közvetve, egy-egy régió, vármegye, város vagy családok gazdasági törekvése könynyen hozzákapcsolható volt az adott sérelmi pontokhoz. Míg a Dunántúl nyugati részének megyéi a bécsi tőzsérek és mészárosok, illetve az osztrák-magyar határon felemelt harmincadvámok miatt emeltek szót az országgyűlésen, addig a déldunántúli és dél-tiszántúli vármegyék leghangosabban a török alattvaló balkáni kereskedők konkurenciáját kárhoztatták. Utóbbiak - összekötve a gazdasági sérelmet a közjogival - követelték a belső (Temesköz, Erdély és Magyar Királyság közti) vámhatárok eltörlését. A felső-magyarországi nemesség személyesen is érdekelt volt a Lengyel- és Oroszország felé irányuló borkereskedelemben, ahogy Zemplén és Szabolcs vármegye példájából kiderült. A sziléziai piacukat elvesztő nyugat-magyarországi bortermelő városoknak meg kellett küzdeniük a Lajtán túli bor magyarországi importjával, amellyel szemben egyetlen ellensúlyozó eszköznek a hazai bor vámmentes kivitelének engedélyezését tartották. 494 Ember 1989.449. 495 Endrei 1969. 53. ni
