Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)

2. Nemzeti divat a reformkori pesti magyar nyelvű sajtóban - 2.8. Divat vagy antidivat?

ban, az érdekegyesítésről és jogkiterjesztésről folytatott viták közepette - arisztokrata család tagjaként — a magyar nemzeti öltözet rendi jellegét és funkcióját hangsúlyozta.

1848 elején ismét összecsapott a két szemlélet, ezúttal az országgyűlési iijú- ság által rendezendő táncvigalom szolgáltatta az alkalmat, amelyen a Pesti Divatlap reményei szerint a nyelv és az öltözék is magyar lesz. A Honderű viszont ismét a nem magyar anyanyelvűek kizárása ellen foglalt állást, hiszen a szerző szerint a különböző osztályok közelítése és a német polgártársaknak a magyar elemhez simítása a cél, ami erőszakkal, kényszerítéssel nem vihető végbe.276

2.8 Divat vagy antidivat?

A reformkorban a nemzeti öltözet tudatos terjesztésének az egységes nemzet megteremtése volt a célja. Ez a mozgalom - az 1790-es nemzeti felbuzdulással ellentétben - nem kizárólag a nemesi rend sajátja: mindazok csatlakozhattak hozzá, akik megengedhették maguknak, hogy divatot kövessenek. Sőt, a magyar nemzeti karakter egyik legfőbb jellegzetességeként elképzelt egyszerűség jegyében divatba hozott kartonból, kékfestőből készült női ruhák, amelyekben a hölgyek „nem fényesen, nem pazar pompával” jelennek meg, hanem egyszerűen, „mint oly komoly és szegény nemzethez illik, mint a mienk”,277 a kevésbé tehetősek számára is elérhetők voltak.

A nemzeti öltözetről megjelent írások egy részében a divat és a nemzeti öltözet egymással szembenálló, egymást kizáró fogalmakként jelent meg. A divat a már többször idézett Ney Ferenc szerint lehet célszerű, szolgálhatja a haladást, a tökéletesedést, de irányt is téveszthet. A szerző saját korában a divatnak ezt a rossz értelmezését látta érvényesülni: a divat ebben az esetben „boldogtalan kapkodás, lelketlen majmolása mindennek [...] csak azért, mivel új”; az egyszerűség ellensége, a fényűzés terjesztője, a nemzetiségi zománc eltörlője; a szegényebbek is vágynak rá, a gazdagabbak így még drágább és kitűnőbb öltözetet akarnak, így növekszik közöttük a távolság. Vagyis a divat, amennyiben rossz irányban fejti ki hatását, első számú akadályozója a nemzet összeolvadásának, hiszen „azok, kiket a divat rohanó kereke magával sodor, mindinkább kiragadtatnak véreik, övéik öléből...”Azonban a nemzeti „összeolvadás” szolgálatába is állhat, tökéletesítheti a nemzeti öltözetet, megkedveltetheti az egyszerűséget, korlátok közé

276 Honderű, 1848. január 15. 31. p.

277 Pesti Divatlap, 1844. november 24. [123.] p.

92