Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)
2. Nemzeti divat a reformkori pesti magyar nyelvű sajtóban - 2.6. Zeke és frakk
a kalap Barabás Miklós egyik festményén, Batthyány Lajos mellénye,199 vagy Szendrey Júlia főkötője, amelyről Petőfi naplójában olvashatunk. Egy divatképen „három színű övvel s szalaggal ékített csipkealapú ruha, ugyancsak három színű selyemmel hímezve” látható.200 Az 1837. évi jogászbálban három testvér fehér, apró rózsabimbókkal hímzett tüllruhában jelent meg, így mindhárman a nemzeti színeket viselték.201 Egy nemzeti divatképen a divatos szabású női ruhát nemzeti színű zsinór, masnik és bojtok díszítik, a hölgy hajába piros-fehér-zöld szalagot illesztett a tervező, illetve rajzoló.202 A nemzeti szalag megjelent szegélyként vagy a derékra illesztve, masnit is kötöttek belőle,203 a Rajzolatok szerint pedig a pesti urak legújabb divatja 1837 tavaszán a keskeny nemzetiszín szalaggal övezett kalap volt.204 A párizsi divat és a magyar nemzeti öltözet találkozásának, a kettő közötti ingadozásnak ironikus bemutatása a farsangi mulatságokon, illetve a karikatúrákon megjelenő úgynevezett félmagyar öltözet, amelynek egyik fele a nemzeti, a másik pedig az általános divat alapján készült. Ilyen öltözékről közölt képet a Honderű 1843-ban, a lap állítása szerint az egyik álarcosbálban megjelent eredeti után: az ábrázolt férfi magyar oldalán kék színű, ezüsttel díszített mentét, szűk nadrágot, csizmát, tollas süveget visel, nyugati fele pedig zöld frakkot, fekete nadrágot és cipőt.205 A reformkorban kialakult magyar nemzeti öltözék nyugat és kelet kompromisszuma volt, ahol, a divatlapok bármennyire is bizonygatták ennek ellenkezőjét, a nyugat a domináns. A nemzeti divatot követő hölgy vagy úr nem járt volna úgy Párizsban, mint Montesquieu perzsái. 2.6 Zeke és frakk Míg tehát a nemzeti öltözettel foglalkozó szerzők igyekeztek hangsúlyozni, hogy a nemzeti öltözet ősisége, eredetisége ellenére korszerű, és ezt (vagyis az általános divat hatását) a divatlapok által közölt divatképek is igazolni látszanak, 199 Barabás Miklós: Nő csíkos ruhában (1844). MNM TKCs 1961.1968. F. Dózsa 2007. 25. p. 200 Rajzolatok, 1836. 7. sz. divatkép. 201 Honmüvész, 1837. január 18. 47. p. 202 Életképek, 1844. 3. füzet 159-160. p. 203 Honderű, 1845. január 18. 54. p. 204 Rajzolatok, 1837. május 15. 296. p. 205 Honderű, 1843. február 11. p. 73