Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)
2. Nemzeti divat a reformkori pesti magyar nyelvű sajtóban - 2.5. "Meg ne kövezz édes hazánkfija! Miért az ázsiai ruházatot európai kaptára illeszteni javaslom!"
zetet pedig azzal ajánlottak az olvasók figyelmébe, hogy az „régi eredeti rajzok nyomán, de mint látszik, újabb ízléssel módosított” szabás szerint készült.182 Egy divatkép szereplői az azokat leíró szerző szerint „az uralkodó divat szerint, mindazáltal félreismerhetetlenül magyar ízléshez képest” készült ruhákat viselnek.183 Úgy tűnik tehát, hogy a nemzetiesség és a korszerűség egyáltalán nem zárták ki egymást. Még a nemzeti öltözet ügyének szélsőségesen lelkes fel- karolója, Vahot Imre sem várta el, hogy a hajdani kényelmetlen ruhadarabok, a szűk, szíjas magyar nadrág vagy a rókaprémes mente ismét divatba jöjjenek, megelégedett volna a „kényelmesebb szabású magyaros viselet” elterjedésével is184 - ezt azonban először is ki kellett alakítani. Hogy nem volt kész, megváltoztathatatlannak tekintett magyar nemzeti öltözék, kitűnik a divatlapok írásaiból, illetve a bennük folyó vitákból: az egyesek által magyarnak tartott ruhadarabokat, öltözeti elemeket mások nem fogadták el magyarnak, nemzetinek. Egy olvasói levél szerzője „igazi s nem elferdített magyar szabású” öltözetet látott volna szívesen a magyarokon,185 amiből az következik, hogy a korban nemzeti öltözetként viselt ruhadarabokat nem tartotta „igazinak”. A Nemzeti Kör 1845. évi bálján többek között azért nem tették kötelezővé a nemzeti öltözékben való megjelenést, mivel a szervezők az akkoriban divatozó nadrágot, rövid atillát, magas tetejű kalapot, túri süveget, főkötőket és vállakat nem ismerték el magyarnak, már csak azért sem, mert az utóbbiak - szerintük - jobban elterjedtek Németországban, mint Magyarországon.186 Ugyanakkor Vahot Imre ebben a vitában éppen az ellenkezőjét állította: szerinte például a régi magyarok is hordtak rövid dolmányt, bő nadrágot.187 A divatlapokat olvasva úgy tűnik, hogy nemzeti öltözék helyett (itt nem a folyamatosan viselt díszöltözetről, hanem az ünnepi, illetve hétköznapi öltözetekről beszélek, amelynek általános és rendszeres viselése a 19. század elején megszűnt) inkább nemzetinek, magyarnak elfogadott elemekről lehet beszélni, egy olyan nemzeti kelléktárról, amelyből válogatva egy ruhát vagy öltözéket magyarossá lehetett tenni. A magyar férfiöltözék esetében ilyen volt elsősorban a magyar nad182 Magyar országgyűlési köntösök. Regélő Pesti Divatalap, 1842. 1040. p. 7. kép 183 Sarolta: Divat. Életképek, 1845. II. 12. sz. 387-388. p. 184 Pesti Divatlap, 1844. október 10. 96. p. 185 Egy „erdélyi lelkes grófné”, Nemes Amália levelét közli a Honderű, 1844. október 12. 246. p. 186 Honderű, 1845. február 6. 106. p. 187 Pesti Divatlap, 1845. február, 196. p. 68
