Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)
4. Nemzeti divat a pesti magyar nyelvű sajtóban az 1850-es, 60-as években - 4.11. Ellenvélemények
öltözet önállóvá és európaivá vált, nem függ többé a nemzettől, önmagában létező dolog („nagykorúvá tette magát, midőn árván hagytuk”). Vajda gondolatmenete, esztétikai kiindulópontja, az esztétikai funkció kizárólagossá tétele egyedi a nemzeti divat 19. századi diskurzusában. Állításával, miszerint a magyar nemzet egyetlen (igaz, tökéletes) maradandó dolgot adott a világnak, a nacionalisták bizonyára nem értettek volna egyet, és talán a nemzet kigúnyolásának tekintették, hogy Vajda egy a korszakban központi szerepet betöltő, de végső soron mégiscsak kisszerű és anyagi tárgyra szűkíti a magyar nemzet évezredes teljesítményét. A végeredmény azonban, az a büszkeség, amely a nemzet világra szóló teljesítményének és hivatásának szemlélése közben eltölti a szerzőt, végső soron nagyon is hasonlít a nacionalisták nemzeti érzéséhez. Vajda írása - az eddig említett újdonságok mellett - számos olyan panelt, kollektív képzetet is felsorakoztat, amelyeket a nemzeti divat terjesztését szolgáló írások előszeretettel használtak, illetve idéztek fel: a magyar nemzet „keleti faj”, de közöttük is teljesen egyedi; a nemzeti öltözet ősi, ezeréves örökség; ahogy már korábban idéztem, a „lovagiasság mesés hősiességének” kifejezője, vagyis megnyilvánul benne a nemzeti karakter minden pozitív jellemzője; egyszerre sajátosan magyar és európai; nemes pompájú, egyben célszerű; és mindezt a külföldi nemzetek is elismerik. Tehát a kortársakétól teljesen különböző esztétikai kiindulópont ellenére azok a képzetek, amelyeket a nemzeti öltözet felidézett benne, ekkor még nem álltak nagyon távol a más divatlapokban — és Vajda saját lapjában, a Nővilágban is - megjelenő nacionalista, a nemzetet előtérbe helyező, minden nemzetit fölértékelő gondolatvilágtól. Ahogyan a későbbiekben (ebben, illetve az emlékiratokat tárgyaló fejezetben) arról még szó lesz, ekkoriban öltözködése is ezeknek az elveknek megfelelően alakult. Vajda néhány évvel később két, Arisztidesz álnév alatt megjelent röpiratában, az Önbírálatban (1862) és a Polgárosodásban (1862) ismét foglalkozott a nemzeti öltözet kérdésével.654 Bár fenntartotta korábbi állítását, amely szerint a magyar nemzeti öltözet „festőileg sőt plastikailag felséges”,655 már nem az esztétikai tökéletesség diadalaként tekintett rá, mint néhány évvel korábban. E két írásában a nemzeti öltözetet szimbólumként használta fel. A magyar ruha megtestesítette a nemzet mindazon hibáit, korlátáit, amelyek elmaradottá teszik, akadályozzák fejlődését, és amelyek ellen az önvizsgálatra buzdító — és a kortársak által ellenérzésekkel fogadott, igazságtalannak tartott - röpiratokban támadást indított: a szerző szerint a nemzet, akárcsak ruhája, ázsiai, polgárosulatlan, hetyke és döly654 Vajda 1970a. és 1970b. 655 Vajda 1970b. 94. p. 206
