Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)

4. Nemzeti divat a pesti magyar nyelvű sajtóban az 1850-es, 60-as években - 4.11. Ellenvélemények

fös, a jövő helyett a múltba tekintő, pazarló, pompaszerető,656 öntelt és önámító, és méltán tárgya a nyugat-európaiak gúnyolódásának. „Mint megriasztott csiga, visszabújunk ázsiai ómagyarságunk tétlen, naptalan, altató otthonába. Előrántjuk őseink párduckacagányát, rozsdás sarkantyúit, s e kísértetes jelmezben akarjuk elleneinket elrettenteni, felejtvén, hogy azok fölvilágosodottak, és mosolyognak mumuskodásunkon...”657 „Egy folt Ázsiát képeztünk Európa civilisatiójának határán [...] Igazán tetőtül talpig „napkeletiek” lettünk, élünkön Vahot Imre szellemével, nem csak »borongva« múltunkon, de már nem elégedve meg a színpadi előállítással, valósággal magunk is átöltöztünk Bendegucnak, Töhötömnek...”658 Vajdánál azok a tulajdonságok is negatívumba fordulnak tehát, amelyeket a korszakban mások érvként sorakoztattak fel a nemzeti öltözet mellett (ázsiai, ősi, pompázatos; a külföldiek csodájára járnak stb). Saját fegyvereiket fordítja ellenük, amikor „őseink párduckacagányát”, „napkeletiségünket” vagy Töhötömöt emeli ki a nemzeti öltözék propagálóinak eszközkészletéből. A „kacagányos ősök” az elmúlt korok magyarjainak plasztikus megidézésére szolgáló mindennapos szófordulat volt a korszakban (és korábban is). Vahot hosszú cikkben indokolta lapja, a Napkelet címválasztását, többek között kifejtette, hogy „ezen, minden más néptől különböző, sajátságos keleti fajt egy ezredév szorongatása sem bírá a nyugati népeknek természetével ellenkező elemébe elolvasztani”.659 Thaly Kálmán már korábban idézett útleírásában „tuhutumi alakokat” látott a Triesztet nemzeti öltözetben meglátogató 1200 magyar kiránduló némelyikében.660

Egyedül a magyar öltözet esztétikai értéke, szépsége nem kérdőjeleződik meg Vajda János két röpiratában, ezzel viszont egy rövid megjegyzésen túl nem foglalkozik ezekben a művekben. Nem helytálló tehát Arisztidesz kritikusainak azon megállapítása, amely szerint a szerző nem szeretné a magyar ruhát - csak azt nem szereti, aminek, nem utolsó sorban a propagálók írásainak következtében, a jelképévé vált. Európaiság és polgárosulás a két kulcsfogalom - mindebbe a magyar öltözet által megtestesített nemzeti karakter, gondolkodás- és életmód nem fér bele Vajda szerint. így jelölőjükkel, a mindennapokban viselt magyar öltözettel

656 Vajda már korábban is rosszallóan írt a magyar öltözet pompájáról, amit korszerűtlennek tartott, és - ahogy már korábban idéztem - úgy vélte, hogy „a nemzeti büszkeségnek egyéb, értelmesebb tért kell keresni...” - ebben szintén nem tért el a nemzeti öltözet korabeli propagálóitól. Barabás-Vajda 1859. 80. p.

657 Vajda 1970a. 69. p.

658 Vajda 1970b. 103. p.

659 Vahot Imre: Tájékozó. Czímmagyarázat a szerkesztőtől. Napkelet, 1857. január 8. 1-3. p.

660 Thaly Kálmán útleírása. Pesti Napló, 1862. június 26.

207