Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)
4. Nemzeti divat a pesti magyar nyelvű sajtóban az 1850-es, 60-as években - 4.11. Ellenvélemények
Arany, aki maga is szívesen járt egyszerű magyar ruhában, bár az 1860-as években támadt nemzeti divatért, éppen divat-volta és túlzásai miatt nem lelkesedett,650 rövid szerkesztői megjegyzésben szállt szembe Zichy véleményével és állt ki a magyar öltözet mellett, a divatlapokéhoz hasonló érveket fölsorakoztatva: a nemzeti öltözetet egyszerű és kényelmes változatban is el lehet készíteni, és lehet rajta változtatni. „Minden ruha cifra, ha cifrán csináltatjuk, s kényelmetlen, ha díszöltözet. Magunk is oly magyar ruhát hordunk, mely se nem cifra, se nem kényelmetlen. [...] Egyébiránt arra való a divat, hogy módosítson rajta szükség szerint. Árpádtól napjainkig sok változáson ment át nemzeti öltözetünk, s vajon miért ne mehetne át ezután is.”651 Míg a Zichy Antaléhoz hasonló érvekkel, ha nem is direkt módon, de találkozhatunk a divatlapok oldalain, Vajda János nemzeti öltözetre vonatkozó gondolatmenete egyedülálló a korszakban (bár nem teljesen független a sajtóból megismert, általánosan elfogadottnak tűnő véleményektől). Vajda élete egy szakaszában maga is magyar ruhában járt, írásaiban a divatlapokat általánosan jellemző nacionalista gondolkodásmódtól mégis teljesen eltérő módon viszonyult a nemzeti divathoz. Több, a nemzeti öltözettel foglalkozó írása közül itt most hármat emelek ki. Vajda divatlapja, a Nővilág laptársaihoz hasonlóan kiállt a nemzeti öltözék ügye mellett, maga is terjesztője, propagálója lett az 1859-től jelentkező nemzeti divatnak. 1859 őszétől nála is sűrűbbé váltak a magyar nemzeti öltözettel kapcsolatos hírek: divatképek, ruhaleírások, beszámolók nemzeti szellemű bálokról és a magyar öltözet külföldi terjedéséről, de már korábban is foglalkozott a nemzeti öltözettel abból az alkalomból, hogy az „valóban közéleti divattá kezd válni.”652 A magyar öltözet halhatatlansága című, 1857-ben a Nővilágban megjelent írásának kiindulópontja első olvasásra csak egy ponton érintkezik a nemzeti divatról mások által előadottakkal: azt, hogy a magyar öltözet szép, a kor publicistái 650 „A »talpig magyar« időszak még nálam sem állott be. Tudom, meglőnek Pesten: de hiába, ha az egész hon »virágzik« is, nekem nincs kedvem »virágzani«. Volt idő és pedig nyomasztóbb légkörben (1850—52) hogy kinevettek a magyar nadrággal, megvárom most, míg kinevetnek a némettel is. Félek, hogyha csináltatok, kimegy a divatból. Megvárom a lelkesedés állandóságát. - Felöltönyöm mindig volt magyar is, az most is van, és hordom, - de sarkantyút nem veretek. Az ily gebe pegazus, mint az enyém, nem való sarkantyúhoz. - Ftagyjuk azt Kakas Mártonnak.” Arany János Tompa Mihálynak. Nagykőrös, 1860. március 30. In: Arany 1952. 1149. sz. levél 381-384. p. 384. p. 651 A. J. megjegyzése. Koszorú, 1864. 16. sz. 379. p. 652 Vajda János: A magyar öltözet halhatatlansága. Nővilág, 1857. december 25. 821-824. p. 821. p. 204
