Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)

1. Bevezetés

ve annak elterjedésére utalva, de nem volt általános: mint arról a későbbiekben szó lesz, szívesebben tekintettek rá állandó szokásként, mint divatként. Pest a 18. század során gazdasági és kulturális központtá vált, az 1830-as években pedig a politikai élet központja is ide helyeződött.20 A városra a kor­társak a reformkorszakban már egyértelműen Magyarország központjaként, fővárosaként tekintettek. „Pest Magyarország dísze, jövőjének reménye s min­dene [...] Magyarhon Mekkája, mely felé áhítattal kell fordulni nemzetünknek, s felvirágzásért mindent megtennie [...] Pest a nap; de e hazában oly sötétség uralkodik, hogy sugarai nem hatolhatnak mindenüvé ...”21 - írta a Pesti Divat­lapban Burián Imre 1846-ban. Természetesen a fővárost és az ország többi részét öltözködési szempontból sem lehet mereven elválasztani egymástól, a nemze­ti öltözet - diskurzusa szerint — nem egy város, hanem az egész nemzet sajátos­sága és tulajdona. A kutatás Pestre szűkítését azonban a gyakorlati szempontokon felül az is indokolja, hogy a 19. század során a város a divat magyarországi fő­városa is lett. A vidéken élők (természetesen azok, akik megtehették és igényük is volt a divatos holmikra, valamint nem külföldön vásároltak) öltözéküket vagy az ahhoz szükséges anyagokat szívesen vásárolták és készíttették Pesten, és kü­lönösen így volt ez a nemzeti divat éveiben, amelynek egyes kellékeit elsősorban belföldön lehetett beszerezni. A javarészt Pesten élő szerzők által szerkesztett és írt, és a fővárosban megjelenő divatlapok és más források (pl. emlékiratok) alap­ján is úgy tűnik, hogy a nemzeti divat az 1850-es évek végétől Pestről kiindulva terjedt el az ország más városaiban. A Vasárnapi Újság 1860 januárjában arról számolt be, hogy a magyar ruha viselésében a vidék követi a főváros példáját, mindenki magyar ruhát csináltat, a mesterek Pestről rendelik, amiből maguk nem tudnak eleget előállítani.22 A lapok egyik fő feladatuknak — a divat terén - azt te­kintették, hogy a vidéki olvasókat tájékoztassák a pesti divat alakulásáról, és őket is megnyerjék a nemzeti divatnak. Több lap, köztük például a Pesti Hölgydivat­lap, azzal is részt vállalt a fővárosi divat közvetítésében, hogy megrendeléseket fogadott el az olvasóktól: a divatképek, divattudósítások és szövetminták alapján 20 Bácskai 1996. 21 Burián Imre: Pest és a magyarok. Pesti Divatlap, 1846. január 22. 73-76. p. 73. p. Szinnyei kevés adatot közöl róla: versei, tudósításai jelentek meg több lapban az 1840-es években. 22 Vasárnapi Újság, 1860. január 8. 22. p. 15

Next

/
Thumbnails
Contents